Nem mindennapi tett: már a legjobb tizenhat között vagyunk!
A MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában hazai pályán három góllal legyőztük a szintén NB III-as Kelen SC-t, s ennek köszönhetően várhatjuk a holnapi sorsolást!
A MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában hazai pályán három góllal legyőztük a szintén NB III-as Kelen SC-t, s ennek köszönhetően várhatjuk a holnapi sorsolást!
A vasárnapi bajnoki rangadó, és a nagy rivális Iváncsa ellen aratott fontos győzelem után szerdán (12.30) már újabb tétmeccs vár csapatunkra: a MOL Magyar Kupában a Kelen SC-t fogadjuk.
A szerdán 12:30-kor megrendezésre kerülő Szentlőrinc – Kelen SC MOL Magyar Kupa mérkőzésről szeretnénk tájékoztatni mind a hazai, mind a vendég szurkolókat, valamint a sajtó munkatársait.
Nagyon nehéz bajnokit nyert meg NB III-as csapatunk, amely a rivális Iváncsával szemben hátrányba került az első félidőben, de a szünet után megmutatta karakterét, és megfordította a meccset. Elképesztően fontos győzelem volt ez!
A második helyezett fogadja az éllovast, illetve két olyan csapat találkozik egymással vasárnap 13:00 órakor, amely bajnok akar lenni, és fel akar jutni az NB II-be. Az őszi szezon legfontosabb mérkőzése vár ránk, hiszen az Iváncsát látjuk vendégül.
Utánpótlás együtteseink kiegyenlített mérleget produkáltak az előző hétvége folyamán, hiszen három győzelem mellé három vereség társult. U19-es csapatunk folytatta jó sorozatát, az U13 pedig megszerezte idei első győzelmét.
A vasárnap 13:00-kor megrendezésre kerülő Szentlőrinc – Iváncsa KSE NB III. Dél-Nyugati csoport bajnoki mérkőzésről szeretnénk tájékoztatni mind a hazai, mind a vendég szurkolókat, valamint a sajtó munkatársait.
A jó kezdésnek köszönhetően magabiztosan nyert NB III-as felnőtt csapatunk az MTK Budapest második együttesének otthonában a 12. fordulóban: mindkét gólunkat fiatal támadónk, Rétyi Róbert szerezte, ráadásul büntetőkből.
A középmezőnyhöz tartozó MTK Budapest II. otthonában lép pályára vasárnap 15:30-kor első számú együttesünk. Biztos, hogy nem lesz könnyű dolga Pichler Gábor csapatának, de természetesen a három pont megszerzése az elsődleges cél!