Fiatal támadót igazoltunk: nálunk folytatja Filipovic Marko

Fotó: Kovácsevics Dusán

Már korábbi években is szóba került, hogy szerződtetjük Filipovic Markót, akkor ez nem sikerült, most viszont összejött: nálunk folytatja pályafutását a 22 éves szerb-magyar támadó. 

 

A mindössze 22 éves, a támadó szekcióban több poszton is bevethető Filipovic Marko a Vasas Kubala Akadémián nevelkedett, majd 17 évesen Újpestre került. A felnőtt futballba az NB III-as Bicske játékosaként kóstolt bele, ahonnan külföldre, a szerb másodosztályba vezetett az útja. Ezt követően a BVSC-Zuglóhoz igazolt, ahol a legutóbbi idényben 19 mérkőzésen lépett pályára az NB III. Nyugati csoportjában, ezeken a meccseken három gólt szerzett.

– A pályafutásomat többször is sérülések hátráltatták, nagyon bízom benne, hogy ezek most elkerülnek Szentlőrincen, mert ha így lesz, biztosan segíteni tudok a csapatnak abban, hogy elérje a célját és bentmaradjon! – fogalmazott Filipovic Marko. – Nagyon örültem a baranyai klub megkeresésének, hiszen azt jelentette, hogy a másodosztályban futballozhatok a következő idényben, ahol véleményem szerint meg fogom állni a helyem. Ismerem a szakmai stáb tagjait, Jeremiás Gergőt és Kemény Kristófot, valamint a sportigazgatót, Fekete Tivadart is, ők garanciát jelentenek a kifogástalan szakmai munkára. Remélem, hogy az előttünk álló hónapokban sok időt tölthetek majd a pályán, és jó játékkal, gólokkal, gólpasszokkal segíthetem a csapatot!

Klubunk sportigazgatója, Fekete Tivadar bízik benne, hogy mint több más tehetséges fiatal, úgy Filipovic Marko számára is éppen a Szentlőrinc jelentheti azt az állomást, amelynek segítségével ismét olyan teljesítményt nyújthat, amire a tehetsége, a képességei predesztinálják.

– Marko futballkarrierje nagyon ígéretesen indult, tizenhét évesen már az Újpest felnőtt csapatával edzett, készült nap mint nap, és közel volt ahhoz, hogy debütálhasson a legjobbak között. Jó úton járt, ám egy nyári edzőtábor során súlyos sérülést szenvedett, ami miatt lelassult, megtorpant a fejlődése. Nagyon mélyről jött vissza, de az akaraterejének köszönhetően immár száz százalékos állapotban van. Klubunknál meg fogja kapni azt a türelmet, amire szüksége van, s ha megfelelő elszántsággal dolgozik, biztos vagyok benne, hogy kihozza a benne rejlő potenciált! – fogalmazott Fekete Tivadar.

Sérülésmentes és eredményes szentlőrinci időszakot kívánunk, Marko!