A Dél-Nyugati csoportba osztották be felnőtt csapatunkat

A Magyar Labdarúgó Szövetségben kialakították a labdarúgó NB III. négy csoportjának teljes mezőnyét: eszerint a Szentlőrinc a Dél-Nyugati csoportban játssza le a 2023/2024-es szezont. Izgalmas találkozók várnak csapatunkra!

 

Az előző szezonhoz képest jelentős átalakuláson ment át az NB III. lebonyolítása, ugyanis három csoport helyett az előttünk álló idényben négyben versengenek majd egymással a harmadik vonalba nevezett csapatok. Mindez azt jelenti, hogy 3x20, vagyis 60 induló helyett ezúttal 4x16, vagyis 64 együttes alkotja a mezőnyt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának elnöke által kijelölt versenybiztos ma meghozta azt a határozatot, amely alapján kialakult a mezőny, kiderült, hogy melyik csapat melyik csoportba kerül. Eszerint felnőtt csapatunk, a Szentlőrinc a Dél-Nyugati csoportban játssza majd le a 2023/2024-es szezont. Mindez azt jelenti, hogy két baranyai együttessel is találkozunk majd ebben az idényben, hiszen itt szerepel a megyebajnokságból feljutott Mohácsi TE, valamint a legutóbbi évadban a Közép csoportban a hetedik helyen végzett PTE-PEAC.

 

Az NB III. teljes csoportbeosztása a 2023–2024-es szezonra:

Észak-Keleti csoport: Cigánd, DEAC, DVTK II, DVSC II, Eger, Hatvan, Gyöngyös, Karcag, Putnok, REAC, Salgótarjáni BTC, Sényő, Tiszafüred, Tiszaújváros, Újpest II, Kisvárda II

Dél-Keleti csoport: Békéscsaba II, BKV Előre, Cegléd, ESMTK, FC Dabas, Füzesgyarmat, Hódmezővásárhely, Honvéd II, Kecskemét II, Körösladány, Martfű, Monor, Pénzügyőr, Szeged 2011, Szolnoki MÁV, Vasas II

Észak-Nyugati csoport: Balatonfüred, Bicske, Budaörs, Csorna, Dorog, ETO Akadémia, Gyirmót FC Győr, Kelen, Komárom, Puskás Akadémia II, Sopron, Szombathelyi Haladás, Tatabánya, III. kerületi TVE, Veszprém, ZTE II 

Dél-Nyugati csoport: Dunaföldvár, Dunaújváros, Érd, Nagykanizsa, Mol Fehérvár II, FTC II, Gárdony, Iváncsa, Kaposvár, Majos, Mohács, MTK II, Paks II, PEAC, Szentlőrinc, Szekszárd