A DVTK vendégei leszünk a MOL Magyar Kupában

A hétközi bajnoki fordulót követően szombaton újabb tétmeccs vár NB II-es csapatunkra, amely a MOL Magyar Kupában a DVTK-val csap össze idegenben.

 

A bajnokságban bravúrosan szerepel csapatunk, a hetedik helyet foglalja el, nyolc forduló után is veretlen – rajtunk kívül ezt már csak a tabella élén álló Szombathelyi Haladás mondhatja el magáról. Most viszont egy másik sorozatban kell helytállnunk, a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában a DVTK vendégei leszünk.

Szombati ellenfelünk az előző szezonban még az élvonalban szerepelt, most viszont hozzánk hasonlóan a másodosztályban küzd. Célja az azonnali visszajutás, amire az eddig látottak alapján van is esélye: jelenleg az ötödik helyen áll.

– A Magyar Kupára egy nagy lehetőségként tekintünk, az előttünk álló mérkőzésen is mindent meg fogunk tenni a győzelemért és a továbbjutásért – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Sok időnk nincs a felkészülésre, hiszen szerdán még bajnokit játszottunk, úgyhogy biztosan kell majd frissíteni. Széles a keretünk, képesek vagyunk arra, hogy megoldjuk ezt a feladatot.

MOL Magyar Kupa, 3. forduló

Szeptember 18., 18.00: DVTK–Szentlőrinc

DVTK Stadion

Játékvezető: Oláh Gábor