A hajrára elszabadultak az indulatok, kikaptunk a PMFC-től

A mérkőzés nagy részében álltuk a sarat a PMFC otthonában, sőt, nekünk voltak kidolgozott, veszélyesebb gólszerzési lehetőségeink, mégis a házigazda pécsiek győztek. Nagy kár az utolsó percek fejetlenségéért!

 

Sok szurkoló és remek hangulat fogadta a csapatokat a baranyai derbin. Még félórának sem kellett azonban eltelnie ahhoz, hogy a hazai drukkereknél elhangozzon az „Ébresztő!” bekiabálás: a pécsiek ennyi idő alatt egyetlen nagy helyzetet sem tudtak kialakítani, miközben mi a 28. percben nagyon közel álltunk a gólszerzéshez, Helesfay bravúrja mentette meg ellenfelünket.

Szerencsénkre a folytatásban sem talált fogást rajtunk a PMFC, sok hibára kényszerítettük a hazaiakat – aztán mégis ők szereztek vezetést. Az első félidő hajrájában Nagy Barnabás kezéhez ért a labda a 16-oson belül, amiért Horváth Tibor játékvezető büntetőt adott, Grabant pedig nem hibázott. Ebben a helyzetben már sokkal nehezebbnek tűnt számunkra a szünet utáni folytatás.

De le a kalappal a fiúk előtt, mert nem törtek össze, mentek tovább becsülettel. A második félidő közepe felé aztán Grabantot kiállította a játékvezető, amivel felcsillant előttünk a remény, reális esély ígérkezett a pontszerzésre. Egyre többször kerültünk ellenfelünk kapuja elé, de hiába, mert sehogy sem tudtunk betalálni. Az egyre paprikásabb hangulatban pedig az utolsó percekben két játékosunknál is elszakadt a cérna: Lehoczky és Molnár is csúnyán szabálytalankodott, amiért mindkettőjüket kiállították. Utóbbit már 2-0-s állásnál, a Lehoczky faultja miatt megítélt szabadrúgást ugyanis Adamcsek gólra váltotta, amivel mindent eldöntött.

Nagy kár a vereségért, mert ebben a meccsben sokkal több volt!

 

PMFC–Szentlőrinc 2-0 (1-0)

Labdarúgó NB II., 7. forduló. Pécs, PMFC Stadion, 3500 néző. Vezette: Horváth Tibor. PMFC: Helesfay – Rácz, Króner, Preklet, Katona (Keresztes, a szünetben) – Futó – Sági, Grabant, Geiger (Gajág, 74.), Kónya D. – Tihanyi (Adamcsek, 62.). Vezetőedző: Vas László. Szentlőrinc: Slakta – Molnár, Havas, Dulló, Nagy B. – Hleba (Kovács D., 85.), Kapronczai, Vajda (Kondor, a szünetben) – Harsányi (Lehoczky, 78.), Sili, Fröhlich. Vezetőedző: Marián Sluka.

18. perc: Molnár lőtt kapura 18 méterről, veszélyesnek tűnt a próbálkozás, de a labda megpattant az egyik pécsi játékoson, így végül az oldalhálót érintve hagyta el a pályát.

27. perc: Grabant jobb oldali szöglete után Króner fejelt 5 méterről a kapu fölé.

28. perc: Harsányi ment el a bal oldalon, középre gurított, a labda Fröhlichhez került, aki 6 méterről, a védők szorításában megpróbálta a kapuba vágni, ám Helesfay bravúrral védett.

30. perc: Tihanyi bombájába Havas vetődött bele önfeláldozóan.

40. perc: Havas kezére pattant a labda a 16-oson belül, Horváth Tibor játékvezető büntetőt ítélt. Grabant végezte el a tizenegyest, s higgadtan a bal alsó sarokba helyezett (1-0).

53. perc: Nagy Barnabás jobb oldali szöglete után Havas fejelt 6 méterről nem sokkal a jobb felső sarok mellé.

63. perc: Grabant egy percen belül két sárgát is begyűjtött, így megkapta a pirosat.

64. perc: Harsányi engedett meg egy kemény löketet 20 méterről, Helesfay csak kiöklözni tudta a kapu közepébe tartó labdát.

67. perc: Fröhlich beadása után Sili csúsztatott 9 méterről a jobb kapufa mellé.

75. perc: Nagy Barnabás jobb oldali szögletét követően Sili fejelt 7 méterről a kapu fölé.

77. perc: Adamcsek végzett el szabadrúgást 22 méterről, a középre érkező labdát Slakta kiöklözte a mezőnybe.

84. perc: Keresztes balról, 10 méterről lőtt, az egyik szentlőrinci védőn megpattant a labda, amely a kapu jobb oldala mellett ment ki szögletre.

88. perc: Lehoczky szabálytalankodott csúnyán a 16-os előterében az egyik pécsi játékossal szemben, amiért a játékvezető kiállította középpályásunkat.

90. perc: Adamcsek végezte el a szabadrúgást, és 20 méterről gyönyörűen tekert a jobb alsó sarokba (2-0).

91. perc: Ezúttal Molnárnál szakadt el a cérna, a szögletzászló közelében faultolt teljesen feleslegesen, Horváth Tibor őt is kiállította.

 

Az NB II. 7. fordulójának további eredményei: Vasas–DVSC 1-1, Soroksár–Csákvár 4-3, Gyirmót FC Győr–Szolnok 1-1, Dorog–Békéscsaba 0-2, DEAC–ETO FC Győr 3-2, Kaposvár–Szombathelyi Haladás 0-0, Ajka–Budaörs 1-5, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Siófok 2-1, Nyíregyháza–Kazincbarcika 1-0.

A tabella állása: 1. DVSC 14 pont (12-3), 2. Szolnok 14 (8-6), 3. Gyirmót FC Győr 13, …9. PMFC 12, …14. Szentlőrinc 7.

(Fotó: Laufer László)