A három pont itthon tartása a cél

Kiélezett csata vár csapatunkra vasárnap 13:00-kor a PMFC ellen. Csapatkapitányunk bízik benne, hogy itthon fog maradni a három pont.

 

  

Rangadóra készül első számú együttesünk az NB III. Közép csoport 15. fordulójában. A mérkőzéssel kapcsolatban csapatkapitányunkkal, Harsányi Istvánnal beszélgettünk, aki bízik benne, hogy megszerezzük a három pontot.

 

Hogy értékeled a szezon eddigi eredményeit?

- Azt gondolom, ahhoz képest, ahogyan elkezdtük az idei bajnokságot – szinte teljesen új csapat épült, új szakmai stábbal, a tavalyi keretből páran maradtunk –, jól teljesítünk. Ez nem csak az eredményekben mutatkozik meg, hanem a mutatott játékban is. Van egy tudatos játékunk, amit minden meccsen szeretnénk megvalósítani.

 

Vasárnap jön a Pécs elleni derbi. Felfokozottabb a hangulat?

- Nyilván nagyon várjuk már ezt a mérkőzést, de most is ugyanúgy készülünk, mint bárki más ellen. Attól, hogy a listavezető PMFC látogat hozzánk, ugyanúgy a saját játékunkat szeretnénk játszani, és a három pont itthon tartása a cél!

 

Mit jelent számodra, számotokra a pécsiek elleni rangadó?

- Teljesen mindegy, hol foglal helyet a két csapat a tabellán, mindig is rangadó volt ez a csata, s most talán több szurkoló is lesz, mivel két jó formában levő baranyai együttes találkozik. Azt gondolom, ha saját magunkra figyelünk, nem pedig az ellenfélre, akkor nem lesz gond!

 

A múlt héten megszakadt a bajnoki veretlenségetek. Mennyire hagyott nyomot ez bennetek?

- Sajnos egy nem várt vereség volt a THSE-Szabadkikötő elleni. Talán kicsit túlságosan is már a Pécs elleni meccs járt a fejünkben, de másnap ezt le is zártuk, megbeszéltük, a hibákból tanulunk, és mindenki már a következő mérkőzésre koncentrál.

 

A tavalyi csapatból három játékossal hétvégén már ellenfélként néztek farkasszemet. Tartjátok még a kapcsolatot? Ha igen, akkor megy a csipkelődés a hétvégével kapcsolatban?

- Igen, valakivel tartjuk, nyilván van, akivel szorosabb is a kapcsolat. Csipkelődés természetesen megy oda-vissza, de csak a normál viccelődés keretein belül. Mindannyian tudjuk, hogy mindkét fel számára fontos mérkőzés lesz a vasárnapi, és mindenki szeretné a lehető legjobb formáját nyújtani.

 

(Kép forrása: Robert van der Most)