A Kecskemét kellemetlen ellenfél, de mi is tudunk azok lenni!

Nagyon szép őszi szezonja volt felnőtt csapatunknak – egészen a 14. fordulóig. Ott, az Ajka elleni idegenbeli vereséggel azonban megtört valami, azóta képtelenek voltunk győzni, pedig már lement öt bajnoki. Nagyon bízunk benne, hogy most vasárnap megszakítjuk ezt a rossz sorozatot, és két vállra fektetjük a Kecskemétet!

 

Ki gondolta volna a 13. forduló után, amikor nyertünk Soroksáron, hogy az utána következő hat meccsünkön mindössze egy pontot szerzünk?! Talán senki. Pedig sajnos így történt, azóta ötször kikaptunk, és csak egy döntetlenre futotta az erőnkből – nyerni nem tudtunk. Ami örömteli, hogy többnyire nem a játékkal van baj, nem futballozunk rosszul, de ahogy hátul, főleg a pontrúgások kivédekezésénél, úgy elöl is jönnek a hibák, kihagyjuk a helyzeteket, ami megbosszulja magát.

Most vasárnap az élbolyhoz tartozó Kecskeméttel találkozunk, amely jelenleg 32 ponttal az ötödik helyen áll a tabellán. Leendő vendégeink elveszítették a legutóbbi két bajnokijukat, rangadót buktak hazai pályán a Haladással szemben (0-1), valamint alulmaradtak Tiszakécskén (1-0), így most biztosan mindent meg fognak tenni a győzelemért. Ahogy mi is!

– A Kecskemét egy jó formában lévő csapat erős kerettel, kellemetlen ellenfél – fogalmazott 24 éves középpályásunk, Szinanovics Szinan. – De mi is nagyon kellemetlenek tudunk lenni, ha kellőképpen koncentrálunk. Hazai pályán győznünk kellene, ez a célunk, mert ideje lenne végre kilábalnunk ebből a hullámvölgyből! Nem szabad elrontanunk ezt a sokáig nagyon szépnek látszó őszi szezont.

Az utóbbi néhány meccsünkön rendre pályára került Szinanovics, akinek a Vasas elleni bajnokin több jó megoldása is akadt támadásban, a Csákvár ellen pedig ő szerezte a második gólunkat. Úgy tűnik, egyre jobb passzban van, reméljük, vasárnap is sokat tud segíteni csapatunknak.

– Sajnos az előző szezonom teljesen kiesett egy térdsérülés miatt, de most már egészséges vagyok, és az erőnlétem is abszolút rendben van! – mondta a nyáron a Nyíregyházától érkezett Szinan. – Szeretnék minél több időt a pályán tölteni, és persze gólokkal, gólpasszokkal akarom segíteni a csapatot. A célom az, hogy a magyar élvonalba kerüljek, ott bizonyíthassak, aztán ha ez összejön, feljebb lépnék még egy szintet!

Abszolút nem bánnánk, ha Szinanovicsra felfigyelne egy NB I-es klub, mindez ugyanis azt jelentené, hogy jó teljesítményt nyújt nálunk, amiből nyilván csapatunk is profitálna. De egyelőre maradjunk a következő feladatnál: a vasárnapi, Kecskemét elleni bajnokin nem csak neki, hanem minden játékosunknak a tudása legjavát kell nyújtania annak érdekében, hogy végre ismét győzzünk!

– Rutinos társaság a Kecskemét, látszik, hogy mit akarnak játszani, kevés gólt kapnak, szóval biztosan nem lesz könnyű dolgunk – mondta vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Ugyanakkor vannak gyenge pontjaik is, amiket látunk, és azért dolgoztunk a héten, hogy kellőképp felkészüljünk ellenük. Nincs mit szépíteni, sajnos az utóbbi hetekben jóval eredménytelenebbek vagyunk, mint korábban, egyetlen pontot szereztünk csak hat bajnokin! Itt az ideje, hogy mindenki az első perctől az utolsóig mindent beleadjon: harcolnunk kell, akaratosnak, agresszívnek kell lennünk, hogy begyűjtsük a három pontot!

A 19. forduló programja: Szentlőrinc–Kecskemét (december 5., vasárnap, 13.00, Kaposvár), III. Ker. TVE–Békéscsaba, Budaörs–Siófok, Tiszakécske–PMFC, Dorog–ETO FC Győr, Ajka–Csákvár, Soroksár–Vasas, Szombathelyi Haladás–Szolnok, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Nyíregyháza, Budafok–DVTK.

Hajrá Lőrinc!