A második idegenbeli sikerért hajtunk majd Siófokon

Jó passzban van NB II-es csapatunk, hiszen a legutóbbi három bajnokiján hét pontot szerzett, így bizakodva várjuk a következő meccsünket: vasárnap (13.00) a Siófok vendégei leszünk.

 

A legutóbbi fordulóban, a Haladás elleni hazai mérkőzésen nagyon jó teljesítménnyel rukkoltak ki a srácok, gyakorlatilag nem volt kérdéses, hogy ki nyeri meg a találkozót. Végig koncentráltan futballoztunk, kézben tartottuk a meccset – öröm volt látni azt, ami a pályán történik.

– Természetesen soha nem vagyunk elájulva magunktól – tekintett vissza a szombathelyiekkel szemben megvívott bajnokira vezetőedzőnk, Jeremiás Gergő. – Voltak olyan dolgok, amiket jól csináltunk, ugyanakkor olyanok is akadtak, amelyeket javítani kellett a második félidőre. Mindig többet és többet szeretnénk, csak ez visz előre minket.

Mindez meg is látszik csapatunk teljesítményén, eredményein. A legutóbbi három fordulóban például hét pontot szereztünk, a két hazai meccsünket megnyertük, az ETO otthonában pedig ikszeltünk, de ha jobban visszatekintünk, akkor is látszik, hogy remek passzban vagyunk: a legutóbbi kilenc bajnokink közül csak a csákvárit veszítettük el, a megszerezhető 27 pontból 16-ot begyűjtöttünk, amivel aztán feljöttünk a tabella hetedik helyére.

Mindezek tudatában tehát nincs mitől tartanunk a siófoki kirándulás előtt sem, ugyanakkor mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár majd ránk. Egyrészt idegenben eddig csak egyetlen győzelmet arattunk (Kozármislenyben), másrészt a Siófok egy nagyon masszív csapat, amely hazai pályán hét meccséből csak egyet veszített el, a gólkülönbsége pedig 6-5. A Balaton-partiak két forduló óta nyeretlenek, az előző körben döntetleneztek az MTK-nál, előtte pedig kikaptak otthon a Gyirmóttól.

– Jó meccsre számítok, mert két olyan csapat találkozik egymással, amelyik futballozni akar, és megpróbál dominálni. Nagyon bízom benne, hogy a mi akaratunk érvényesül majd jobban! Nincs mitől tartanunk, a fiúk hétközben mindig nagyon jól dolgoznak, kompakt, egységes a csapat, aminek a meccseinken rendre látjuk a pozitív hozadékát – mondta Jeremiás Gergő.

 

A 14. forduló programja: Siófok–Szentlőrinc (október 30., vasárnap, 13.00), Soroksár–MTK, Nyíregyháza–Budafok, Csákvár–Mosonmagyaróvár, Ajka–Kazincbarcika, Tiszakécske–Gyirmót FC Győr, Szombathelyi Haladás–Dorog, ETO FC Győr–Békéscsaba, DVTK–HR-Rent Kozármisleny, PMFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia.