A mezőny egyik topcsapatával találkozunk

Csak akkor lehet esélye csapatunknak vasárnap (17.30) a pontszerzésre, ha mindenki a maximumot nyújtja, ugyanis a mezőny egyik legerősebb, egyben legpatinásabb klubját, a Vasast fogadjuk.

 

Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy a Szentlőrinc a Vasas ellen készül majd bajnoki meccsre? Valószínűleg senki. De ez a pillanat is eljött: az NB II-ben vasárnap Kozármislenyben összecsap a két együttes.

Nincs mit szépíteni, az erőviszonyok egyértelműen a vendégek mellett szólnak. Bene Ferenc együttesében kiváló futballisták kapnak helyet, a Vasashoz igazolt a nyáron a ZTE-től az NB I gólkirálya, Radó András, szerződtették az Újpesttől Litauszki Róbertet, a Mezőkövesdtől Pekár Lászlót, náluk játszik Jova Levente, Szatmári Lóránd, Vernes Richárd és Feczesin Róbert is – kész első osztályú csapat ez. Az eddigi eredmények azonban bizonyítják, hogy nem szabad csak a nevekből kiindulni: pontot rabolt a Vasastól a Kazincbarcika és a Békéscsaba is, s az első angyalföldi győzelemre egészen a harmadik fordulóig kellett várni, a Csákvárt verték 2-1-re.

– A Vasast mindenki az első kettőbe várja. Kiváló csapatról van szó, nagyon erős a keretük. Ennek ellenére nehezen kezdtek, kétszer ikszeltek, s csak a legutóbbi fordulóban győztek először – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Ezen a meccsen sem várok mást a csapatomtól, csak azt, amit eddig kaptam, most is a saját teljesítményünkre fogunk koncentrálni. Megfelelő csapategységre, száz százalékos koncentrációra és akaratra, magas szintű belső motivációra lesz szükség a Vasas ellen. A játékosaimon látom, érzem, hogy sikeréhesek. Jól felkészültünk erre a mérkőzésre is, elemeztük az ellenfél játékát és a sajátunkat is. Ha ezúttal is tudásunk legjavát nyújtjuk, lesz esélyünk arra, hogy pontot, pontokat szerezzünk.

A mérkőzésre természetesen nagy szeretettel várjuk szurkolóinkat, reméljük, hogy ismét olyan kellemes meglepetést tudunk nekik szerezni, mint a Gyirmót elleni bajnokin.

Hajrá, Szentlőrinc!

A 4. forduló programja: Szentlőrinc–Vasas, Kazincbarcika–PMFC, DVSC–Szolnok, Budaörs–Gyirmót FC Győr, Siófok–DEAC, Haladás–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Csákvár–Ajka, Békéscsaba–Kaposvár, ETO FC Győr–Soroksár, Nyíregyháza–Dorog.