A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában a Videoton FC Fehérvár vendégei leszünk szombat este (19.00). Az biztos, hogy nehéz meccs vár ránk a szintén NB II-es házigazdák otthonában, ám mindent meg fogunk tenni azért, hogy a következő kör sorsolásánál is érdekeltek legyünk.
Csapatunk csak most kapcsolódik be a MOL Magyar Kupa küzdelmeibe, és nagyon bízunk benne, hogy sikerrel vesszük az első akadályt. Nincs könnyű dolgunk, ugyanis olyan ellenfelet kaptunk, aki hozzánk hasonlóan a bajnokságban szintén a másodosztályban szerepel, ráadásul idegenben lépünk pályára: a Videoton FC Fehérvár vendégei leszünk holnap este (19.00).
Az eddigi NB II-es szereplést figyelembe véve mi vagyunk jobb passzban, hiszen a hat forduló alatt három ponttal többet gyűjtöttünk, ugyanakkor ez semmit sem fog számítani a szombati kilencven perc során. Kemény meccs vár ránk, tudásunk legjavát kell nyújtanunk annak érdekében, hogy továbbjussunk.
– Számomra kétségtelenül különleges élmény lesz ez a mérkőzés, mert rengeteget köszönhetek a Videotonnak, hiszen abban a klubban mutatkozhattam be az élvonalban – fogalmazott vezetőedzőnk, Waltner Róbert. – Ott indult a pályafutásom, mindig hálás leszek a Vidinek, mindig szeretni fogom. Ugyanakkor most a Szentlőrinc sikereiért dolgozom, és mindent meg is fogunk tenni azért, hogy vegyük ezt az akadályt, és továbbjussunk a kupában. Erős csapat lesz az ellenfelünk, jó játékosokat igazoltak, legutóbb például Zsótér Donátot, szóval biztosan nehéz dolgunk lesz. Sajnos többen betegséggel bajlódnak nálunk, hárman is belázasodtak, ők biztosan nem játszhatnak. Nagyon remélem, hogy jó meccset játszunk majd Székesfehérváron, és bízom benne, hogy kiharcoljuk a győzelmet és a továbbjutást!
Szurkolni fogunk, fiúk!