A próféta szóljon kapusedzőnkből!

A negyedik helyezett Békéscsaba otthonában kell vasárnap helytállnunk: pokoli nehéz lesz pontot, pontokat szerezni, ugyanakkor négy csapatnak már sikerült ez a Viharsarokban…

 

 

Nagy vihart csinálunk majd a Viharsarokban, viccelődött a szombati indulás előtt kapusedzőnk, Kovácsevics Árpád. Vasárnap délután meglátjuk, hogy sikerül-e, mindenesetre a próféta szóljon belőle! (Rögtön hozzátehetjük, még véletlenül sem hasonlít egy prófétára, de ki tudja.)

Az borítékolható, hogy pokoli nehéz dolgunk lesz. Nem véletlen, hogy a Békéscsaba már 23 pontnál jár és mindössze egy vereséget szenvedett el a tizenkét bajnokija alatt – pont annyit, mint az éllovas DVSC. Döntetlenből azonban ötöt is begyűjtött, ezért nincs a dobogón. Az ikszek közül pedig hármat otthon ért el, miként az egyetlen fiaskója is Békéscsabán született, így ha ezt nézzük, nem is baj, hogy vendégként találkozunk Preisinger Sándor együttesével.

– Egy nagyon masszív, tapasztalt csapattal találkozunk vasárnap, a Békéscsaba hosszú évek óta stabil NB II-es együttes – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Remek játékosok alkotják a keretüket, Preisinger Sándor személyében pedig nagyszerű edző irányítja a csapatot. A támadósorban sok variációs lehetősége van, igyekeznek mindig más felállásban játszani. A héten mi leginkább a dekoncentrációt igyekeztünk kezelni: nálunk sokkal nagyobb felelősséget kell vállalnia a játékosoknak a rögzített szituációknál. Ha az apró hibákat ki tudjuk javítani, lesz sanszunk arra, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk Békéscsabán. Sajnos a koronavírus miatt nincsenek könnyű helyzetben a másodosztályú klubok, de nagyon remélem, hogy egy jó stadionban, jó közönség előtt izgalmas mérkőzést játszunk.

A 13. forduló programja: Békéscsaba–Szentlőrinc, PMFC–Gyirmót FC Győr, Soroksár–Szolnok, Dorog–Siófok, Ajka–Vasas, DEAC–Csákvár, Kaposvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kazincbarcika–Szombathelyi Haladás, Nyíregyháza–DVSC.