Nagyon fontos mérkőzést nyert meg csapatunk: a BVSC-Zugló elleni 2-0-s győzelemnek köszönhetően továbbra is van esélyünk arra, hogy kiharcoljuk a bentmaradást. Érthetően nagy volt az öröm a lefújás után.
Mindenki tisztában volt vele, hogy ez a meccs gyakorlatilag az utolsó szalmaszál. Ha ezt sem nyerjük meg, nincs miről beszélni.
Jó volt látni, hogy a srácok egy kört alkotva hosszasan ölelkeztek a pályán a kezdősípszó előtt, ezt látva azt érezte az ember, mindent bele fognak adni, nagy hittel és elszántsággal állnak ehhez a mérkőzéshez. Így is történt!
Az első félidőben egyik oldalon sem alakult ki sok helyzet, mindkét csapat masszívan, határozottan védekezett. Kétségtelenül nem egyszerű úgy futballozni, hogy ott van a kés a játékosok torkán, ugyanakkor meg kellett oldani a feladatot. A 32. percben aztán nagyon jó akciót vezettünk, egy kiváló hosszú indításnak köszönhetően Mascoe került ziccerbe, és szépen a jobb alsóba lőtte a labdát (1-0)! Előnybe kerültünk, ami ilyen helyzetben nagyon sokat ér.
A szünet után tíz-tizenöt percig bizony akadtak forró szituációk a kapunk előtt, nyomtak a vendégek, az 55. percben Auerbachnak kellett a léc fölé tolni a labdát egy távoli lövés után. Átvészeltük ezt a szakaszt, hogy aztán nem sokkal később kettőre növeljük az előnyünket. A 62. percben a félpályához közel, a bal szélen kaptunk szabadrúgást, Czérna jó nagy lövést eresztett meg, ami meglepte a kapujából kimozduló Petroffot, a labda így a feje felett a kapu bal oldalába hullott (2-0)! Óriási gól volt!
A kétgólos előnyünknek köszönhetően érezhetően magabiztosabbak lettünk, nem sokkal később Samson is gólt lőhetett volna, a védekezésünk pedig a folytatásban is jól működött. A vendégeknek nem adtunk esélyt arra, hogy szépítsenek, végig jól koncentráltunk, és ennek köszönhetően 2-0-ra meg is nyertük a meccset.
A mérkőzés után végre győzelmi fotó készülhetett az eredményjelző előtt – nem mostanában történt ilyesmi.
Amellett, hogy mi nyertünk, természetesen az is nagyon fontos, hogy mit játszanak a riválisok. Mint kiderült, a Budafok szintén győzött hazai pályán, 2-0-ra verte a Szegedet, a Békéscsaba azonban nem tudta legyűrni otthon a Karcagot, 0-0-s döntetlen lett a végeredmény – a Soroksár pedig ma játszik a Honvéd vendégeként.
MERKANTIL BANK LIGA NB II. 27. FORDULÓ:
Szentlőrinc – BVSC-Zugló 2-0 (1-0)
Szentlőrinc, Szentlőrinc SE Sporttelep, 500 néző. Vezette: Katona Balázs (Mohos Milán, Bán Kristóf)
Szentlőrinc: Auerbach – Rac, Poór, Bolla, Milovanovics – Szolgai, Nyári – Czérna (Kocsis, 74.), Samson (Herczeg, 69.), Tollár – Mascoe (Harsányi, 69.). Sportigazgató: Márton Gábor
BVSC-Zugló: Petroff – Babós, Vinícius, Lehoczky, Király (Pekár, 37.) – Bliznyuk (Duló, a szünetben), Katona (Palincsár, 84.), Csernik, Dénes A. – Farkas, Törőcsik (Bacsa, a szünetben). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerzők: Mascoe (32.), Czérna (62.)