A szavak elfogytak, a tetteknek kell beszélniük!

Fotó: Kovácsevics Dusán

Zsinórban a negyedik hazai mérkőzése előtt áll NB II-es felnőtt csapatunk a Merkantil Bank Ligában, amely vasárnap az FC Ajkát fogadja. Nagyon reméljük, hogy megszakad a rossz sorozatunk, és végre győzelemnek örülhetünk!

 

A tavaszi szezon rajtja előtt mindenki úgy volt vele, hogy könnyű dolgunk lesz. Sorra játszhatjuk majd a hazai meccseket, amelyeken hamar megszerezhetjük a bentmaradáshoz kellő mennyiségű pontszámot.

Az első három, győztesen megvívott hazai bajnoki után aztán váratlanul jókora gödörbe kerültünk a saját otthonunkban. A Szeged elleni sikert követően ugyanis már négyszer léptünk pályára a sporttelepünkön, de ezeken a meccseken mindössze egyetlen pontot kapartunk össze! És ha ez nem lenne elég, legutóbb, a Soroksárral szembeni mérkőzésen kaptunk egy ötöst… Nehéz lesz innen felállni, de nincs mese, meg kell tenni!

– Mindent megtettünk annak érdekében, hogy ez sikerüljön, elemeztük az elmúlt három hazai meccsen elkövetett hibákat – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Úgy gondolom, jól felkészültünk, kellően felfrissítettük a társaságot. Fejben is, mert minden ott dől el! Sajnos érezhető volt, hogy az utóbbi időben fejben elfáradtak a fiúk, ezt a problémát mindenképpen orvosolnunk kellett.

Bízunk benne, hogy vasárnap rendben leszünk fejben, nem mellesleg a lábak is jól dolgoznak majd, mert valahogy gólt, gólokat kell szereznünk! A Soroksár ellen is megvoltak a lehetőségeink, ha 0-0-nál kihasználunk egyet-kettőt, biztosan teljesen máshogy alakul az a találkozó.

– Türelmesnek, higgadtnak, akaratosnak, szervezettnek kell lennünk! A párharcokból pedig nekünk kell győztesen kijönnünk! Az utóbbi meccseken valami hiányzott a játékunkból, arra kértem a srácokat, hogy azt a valamit most tegyék bele, mert nagyon fontos bajnoki előtt állunk! – tette hozzá Marián Sluka.

Nagyon reméljük, hogy szurkolóink ismét ott lesznek a lelátón, nagy szükségünk lenne a segítségükre, főleg ebben a nehéz helyzetben!

A 33. forduló programja: Szentlőrinc–Ajka (2022. április 17., vasárnap, 17:00), Budafok–ETO FC, Nyíregyháza–PMFC, Békéscsaba–Szolnok, III. Ker. TVE–Kecskemét, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Siófok, Dorog–Vasas, Tiszakécske–Csákvár, Budaörs–Soroksár, Szombathelyi Haladás–DVTK.