A szezonból már csak két forduló van hátra, holnap az utolsó hazai bajnokinkra kerül sor – reméljük, hogy sok szurkoló előtt. Az ellenfelünk ezúttal a Tatabánya lesz, de mindegy ki jönne, mert a célunk ugyanaz lenne: győzelemmel szeretnénk megköszönni közönségünknek az egész éves biztatást.
Nagyon szép szezon végéhez közeledik csapatunk, hiszen az ötödik helyről várjuk az utolsó két fordulót. Természetesen szeretnénk jó eredményekkel zárni az évet, holnap hazai pályán győzelemmel akarjuk megörvendeztetni szurkolóinkat. Ellenfelünk az a Tatabánya lesz, amely már biztosan búcsúzik a másodosztálytól, jelenleg az utolsó helyet foglalja el a tabellán, az erőviszonyok tehát mellettünk szólnak, ugyanakkor mindenki tudja, hogy minden egyes sikerért nagyon meg kell dolgozni ebben a mezőnyben.
– A héten jól dolgoztak a fiúk, minden rendben volt, persze majd a holnapi meccsen derül ki, hogy mindez mire volt elég – fogalmazott vezetőedzőnk, Waltner Róbert. – A legnagyobb hiba az lenne, ha azt gondolnánk a Tatabányáról, hogy nem ad bele mindent, mert már nem maradhat bent. Biztos vagyok benne, hogy nem így lesz, ezért ismét a legjobbunkat kell majd nyújtanunk annak érdekében, hogy nyerjünk. Ez lesz az utolsó hazai mérkőzésünk a szezonban, és szeretnénk kiszolgálni a szurkolóinkat, megköszönve az egész éves támogatást, segítséget. Végig kitartottak mellettünk, megérdemlik, hogy jó meccset és szentlőrinci győzelmet lássanak!
Nagy szeretettel várjuk szurkolóinkat erre a mérkőzésre is, legyen holnap is csodálatos a hangulat a sporttelepünkön!
A 29. forduló programja: Szentlőrinc–Tatabánya (május 18., vasárnap, 17.00), Békéscsaba–Budafok, BVSC-Zugló–Ajka, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Vasas, Csákvár–Soroksár, Gyirmót FC Győr–HR-Rent Kozármisleny, Bp. Honvéd–Kisvárda, Kazincbarcika–Mezőkövesd.