A tabella éllovasát, a Vasast fogadjuk

A vasárnapi, csákvári bajnoki után szerdán nagyon kemény mérkőzés vár NB II-es csapatunkra, hiszen a tabella éllovasát, az NB I-be igyekvő Vasast fogadjuk Kozármislenyben. 

 

Két vereség után nagyon közel álltunk ahhoz Csákváron, hogy megszerezzük a három pontot, hiszen néhány perccel a meccs vége előtt még két góllal vezettünk. A hazaiak azonban nem adták fel, az utolsó percekben kétszer is betaláltak, így elhullajtottunk két pontot – ez nagyon fájt!

– Egy agyonnyert meccset tettünk tönkre! – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Nagy kár érte, mert nyolcvanöt percen át kiválóan dolgoztak a fiúk, úgy koncentráltak, olyan szervezetten játszottak, ahogy kell.

A szerdai bajnokin legalább ilyen teljesítményre lesz szükség (persze leszámítva az utolsó néhány percet), ugyanis a Vasas sokkal erősebb csapat a Csákvárnál, nem véletlenül áll a tabella élén. A korábbi válogatott, illetve az NB I-ben meghatározó szerepet betöltött játékosokkal teletűzdelt angyalföldiek legutóbb óriási csatában győztek a Haladás elleni rangadón, ám előtte hatalmas meglepetésre kikaptak Tiszakécskén, két fordulóval azelőtt pedig ikszeltek Szegeden. Ezekből az eredményekből is látszik, hogy abszolút nem sebezhetetlenek, nem verhetetlenek!

– Kiegyenlítettek az erőviszonyok, a Vasasnak is voltak nehéz meccsei. Amit az öltözőben megbeszélünk, azt be kell tartani. Ugyanolyan koncentráltnak és szervezettnek kell lennünk, mint Csákváron a hajráig, és ha ehhez pluszokat, extrákat tesznek a játékosok, akkor lesz esélyünk egy jó meccsre. Mindegy, ki az ellenfél, hazai pályán nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése!

A 17. forduló programja: Szentlőrinc–Vasas (13.00), Szeged-Csanád Grosics Akadémia–PMFC, III. Ker. TVE–ETO FC Győr, Soroksár–DVTK, Budaörs–Csákvár, Dorog–Szolnok, Békéscsaba–Nyíregyháza, Szombathelyi Haladás–Siófok, Tiszakécske–Kecskemét, Budafok–Ajka.

Hajrá Lőrinc!