Alázatos, elhivatott és nagyon gólérzékeny!

Klubunk mindig megadta a lehetőséget a bizonyításra azoknak a fiataloknak, akik tehetségüknek, szorgalmuknak köszönhetően kiérdemelték, hogy bekerüljenek a felnőtt csapatunkba. Tóth Máté az idei szezontól teljes értékű kerettag, profi szerződést kapott.

 

A negyedik évét tölti már klubunknál Tóth Máté, aki a PMFC utánpótlásából igazolt át hozzánk azzal a céllal, hogy minél előbb a felnőttek között játszhasson. Úgy érezte, Szentlőrincen jó lehetőség kínálkozik erre minden olyan fiatal előtt, aki odateszi magát.

– Az első szezonomban rögtön sikerült is belekóstolnom a felnőtt labdarúgásba a B csapattal. Eleinte kellett egy kis idő, hogy felvegyem a ritmust, megszokjam a stílust, megtaláljam a helyem, de az előző idényben már jó néhány mérkőzésen húzóembernek éreztem magam – fogalmazott a 19 éves Tóth Máté.

Természetesen a futball szenvedélye, de ügyel arra is, hogy a kikapcsolódásra is kellő időt fordítson, mert jól tudja, hogy a megfelelő mentális állapot is nagyon fontos. Egy tóparton eltöltött néhány óra, az ott átélhető nyugalom is a felkészülésének szerves részét képezi.

– Ez a profi szerződés a legnagyobb siker, amit eddig elértem a játékos-pályafutásom alatt! Labdarúgónak mondhatom magam, és azért fogok dolgozni, hogy ez így is maradjon! A célom az, hogy minél többet játsszak az NB II-ben, vagy még magasabb szinten is, továbbá hogy olyan hozzáállással küzdjek a Szentlőrincért, amivel a szakmai stáb, a vezetőség és én is elégedett lehetek. Amióta itt vagyok, rengeteg támogatást adott Fekete Tivadar sportszakmai igazgató, ami nagyon sokat jelentett nekem. Két dologban mindenképpen előrébb szeretnék még lépni: az egyik, hogy gyorsabban gondolkodjak a pályán, mert ebben az osztályban ez már kulcskérdés, a másik, hogy higgadtabb legyek.

Tóth Máté tavaly az U19-es és a felnőtt B csapatban egyaránt házi gólkirály lett, előbbiben 49-szer, utóbbiban 15-ször talált be. Erénye a gólérzékenység és a sebesség.

– Máté futball iránti alázata és mindennapos elhivatottsága jó példa minden szentlőrinci utánpótlásjátékos előtt! – fogalmazott sportszakmai igazgatónk, Fekete Tivadar. – Örülök, hogy profi szerződést adhattunk neki, mert ebből is látszik, hogy jó úton járunk, a több mint öt éve elkezdett szakmai koncepciónk eredményes. Az volt az elképzelésünk, hogy az utánpótlásban végzett szakmai munka olyan színvonalon működjön, hogy minél több fiatalt beépíthessünk majd a felnőtt csapatunkba. Reményeink szerint a következő években több játékos is Máté nyomdokaiba fog lépni!

Hajrá, Lőrinc!