„Az egész csapat átérzi, milyen fontos ez a mérkőzés!”

Fotó: Békéscsaba 1912 Előre

A játékkal egyik tavaszi bajnokinkon sem volt különösebb probléma, más kérdés, hogy a megszerezhető kilenc pontból csak hármat gyűjtöttünk be. Most vasárnap a háromról hatra kell ugranunk – le kell győznünk a Békéscsabát! 

 

Hatalmas a kontraszt: most, a 23. fordulót követően a Békéscsaba a 12. helyen áll, tehát közvetlenül mögöttünk, mindössze két ponttal lemaradva, míg a 13. forduló után az utolsó előtti helyen tanyázott. Akkor már-már temették az NB II-es tagságot, jelenleg azonban nagyon úgy tűnik, hogy magabiztosan bentmaradnak.

– Amióta edzőt váltottak, és Schindler Szabolcs átvette a csapatot, sokkal masszívabbak és eredményesebbek lettek. A Magyar Kupában kiejtették az NB I-es Gyirmótot, ami nagyon szép eredmény – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka.

Persze ettől függetlenül a Békéscsaba nem tartozik a verhetetlen ellenfelek közé, s nekünk nem is lehet más a célunk, mint az, hogy a vasárnapi hazai bajnokinkon begyűjtsük a három pontot.

– Az egész csapat átérzi, milyen fontos ez a mérkőzés! Ezen a meccsen könnyen eldőlhet, hogy milyen lesz számunkra a folytatás. Szeretnénk azt viszontlátni a pályán, amit megbeszéltünk, természetesen győzni akarunk! Maximálisan kell koncentrálnunk, szervezett és akaratos játékot kell nyújtanunk a csabaiak ellen, s ha ezt sikerül megvalósítanunk, eredményesek leszünk! – tette hozzá Marián Sluka.