Az első hazai bajnokinkon meg kell szereznünk a második győzelmünket!

Fotó: Kurdi József

A bajnoki rajt kiválóan sikerült, hiszen a nyitányon idegenben 4-0-ra győztünk a Kaposvár ellen, ami kellő önbizalmat, hitet adhat a folytatásra. Amire nem kell a hétvégéig várni: szerda délután (17.30) az Érdet fogadjuk.

 

Nagyon meggyőző teljesítménnyel rukkolt ki felnőtt csapatunk Kaposváron, a négygólos győzelem önmagáért beszél. Mindez felért egy üzenettel is a többiek felé: egyértelművé tettük, hogy ott vagyunk a bajnoki címre esélyes együttesek között.

– Egy igazi szezonnyitó meccs volt a kaposvári. Az első gólig akadozott a játékunk, utána viszont kijött a két csapat közötti különbség, és a második félidőben már azt kaptuk, amit gyakoroltunk, amit elképzeltünk. Fontos volt a jó eredmény, a jó kezdés. Az első félidőben látott hibákat ki kell javítanunk, és tovább kell gyűjtenünk a pontokat – fogalmazott vezetőedzőnk, Pichler Gábor.

A következő három pontot már szerda délután megszerezhetnénk, ugyanis jön a második forduló, amely során az Érdet fogadjuk. Leendő ellenfelünk az előző szezonban a középmezőny elejéhez tartozott, a Nyugati csoportban a hatodik helyen végzett, most pedig hozzánk hasonlóan jól indította az idényt, hiszen hazai pályán 2-1-re verte a Fehérvár második csapatát.

– Az érdiek első bajnokiját, valamint az edzőmeccseit is megnéztük, megfelelően felkészültünk. Szervezett, jó csapatról van szó, amelyben képzett futballisták szerepelnek. Tudják, mit akarnak, próbálják játszani a futballt. Nehéz mérkőzésre számítok, de hazai pályán nem lehet más a célunk, mint a győzelem, a három pont megszerzése! – tette hozzá Pichler Gábor.

Szerda délután minden szurkolónkat nagy szeretettel várjuk, bízunk benne, hogy közös erővel kiharcoljuk a második győzelmünket!

A 2. forduló programja: Szentlőrinc–Érd (augusztus 2., szerda, 17.30), Szekszárd–Bonyhád-Majos, Paks II.–MTK II., Nagykanizsa–Iváncsa, Dunaföldvár–Dunaújváros, Gárdony–Mohács, PTE-PEAC–Kaposvár, Fehérvár II.–Ferencváros II.