Az igazi arcunkat kell megmutatnunk a Mohács elleni hazai bajnokin!

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

Hazai pályán hibátlanok vagyunk, felnőtt csapatunk mind a hat bajnokiját megnyerte, s a célunk egyértelműen az, hogy vasárnap a Mohács ellen folytassuk ezt a kiváló sorozatot!

 

Legutóbb a legnagyobb riválisunk, az Iváncsa vérzett el otthonunkban bajnoki mérkőzésen, aztán a Magyar Kupában a Kelen SC-t is két vállra fektettük, vagyis tényleg nagyon megy a szekér hazai pályán. Sajnos idegenben képesek vagyunk a kellemetlen meglepetésekre, múlt vasárnap ugyanis nem tudtunk győzni a sereghajtó Dunaújváros vendégeként – az ilyen ponthullajtások nagyon fájnak.

– Ismét megtanultuk a leckét, semmit sem adnak ingyen! – fogalmazott vezetőedzőnk, Pichler Gábor. – Nem megfelelő mentalitással álltunk hozzá ehhez a mérkőzéshez, nem voltak olyan egyéni villanások sem, amelyek dönthettek volna. Elsősorban fejben nem tettünk eleget a győzelemért.

Ez már a múlt, a dunaújvárosi döntetlenen nem tudunk változtatni, úgyhogy az előttünk álló feladatokra kell koncentrálni. Most vasárnap azt a Mohácsot fogadjuk, amely 17 ponttal a 9. helyen áll a tabellán, s amely október elején nagyon jól tartotta magát Iváncsán, csak 1-0-ra kapott ki. Nincs mese, nekünk mindenképpen győznünk kell hazai pályán, hiszen a bajnoki címért küzdünk – a maximumot kell nyújtanunk saját szurkolóink előtt!

– Megfelelő mentalitással, végig koncentráltan, domináns játékot bemutatva kell majd futballoznunk a mohácsiak ellen. Ha így teszünk, jó esélyünk lesz a győzelemre, a három pont megszerzésére, ami az egyértelmű célunk. Leendő ellenfelünk a gyengébb bajnoki kezdés után beleerősödött a mezőnybe, és most már erős középcsapatnak számít, amely egy stabil, masszív, szervezett együttes néhány rutinosabb, magasabb osztályt is megjárt játékossal. Képes a meglepetésekre, úgyhogy kemény mérkőzésre számítok, minden tudásunkra szükség lesz annak érdekében, hogy győzzünk! Ki kell javítanunk a múlt vasárnapi hibát, szeretnénk kárpótolni szurkolóinkat.

Bízunk benne, hogy a vasárnapi meccsen ismét sok szurkolónk lesz a lelátón, nagy szükségünk lesz rájuk, a tőlük érkező plusz energiára!

 

A 15. forduló programja: Szentlőrinc–Mohács (november 12., vasárnap, 13.00), Paks II.–Ferencváros II., Fehérvár II.–Szekszárd, Érd–Kaposvár, Nagykanizsa–Bonyhád-Majos, Dunaföldvár–MTK II., Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Iváncsa, PTE-PEAC–Dunaújváros.