Az őszi szezon utolsó felvonása következik

Nagyon nehéznek ígérkező idegenbeli összecsapással zárja NB II-es csapatunk az őszi szezont: a Gyirmót FC Győr otthonában lépünk pályára. 

 

 

Az utóbbi négy bajnokinkon hét pontot szereztünk, csupán a DVSC otthonában kaptunk ki – kimásztunk tehát a gödörből. A jóeredményeknek köszönhetően kicsit jobb pozícióba kerültünk a tabellán, de mindenkinek látnia kell, hogy nem szabad lassítanunk: a 18., kieső helytől továbbra is csak két pontra vagyunk.

Az őszi utolsó fordulóban, most vasárnap nagyon nehéz feladat vár ránk, hiszen az ötödik helyezett Gyirmót FC Győr vendégei leszünk. Csertői Aurél együttesét a második körben, hazai pályán két vállra tudtuk fektetni (az volt az első NB II-es győzelmünk), mérget lehetne rá venni, hogy ezért a fiaskóért most mindenképpen vissza akar vágni leendő ellenfelünk. Kemény meccs elé nézünk tehát, de a szezon során már többször bizonyítottuk, hogy idegenben sem ijedünk meg a saját árnyékunktól: hogy ne menjünk messzire Gyirmóttól, október elején a győri ETO-tól is elhoztuk a három pontot.

– Láttam a héten a fiúkon, hogy folytatni akarják az eredményes szereplést – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Ugyanazt a masszív, jó játékot kell nyújtanunk, amit az utóbbi hetekben, ha erre képesek leszünk, biztosan lesz esélyünk a pontszerzésre. Erős csapat a Gyirmót, jó játékosok alkotják a keretet, nehéz dolgunk lesz.

A 21. forduló programja (december 13., vasárnap): Gyirmót FC Győr–Szentlőrinc (13.00), Siófok–Budaörs, Szolnok–Szombathelyi Haladás, Kaposvár–ETO FC Győr, Soroksár–Dorog, DVSC–DEAC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Csákvár, Kazincbarcika–Ajka, Vasas–Békéscsaba. December 14., hétfő: PMFC–Nyíregyháza (20.00).