Az utolsó előtti bajnoki vár fiataljainkra

Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

Újabb izgalmas párharc vár a Szentlőrinc II-re az AutoCity Volkswagen Baranya Megyei I. osztály 28. fordulójában, hiszen a főtáblára jutó Bólyi SE vendégei lesznek.

 

Nagyszerű szezont produkál a Bóly a Baranya Megyei I. osztályban, hiszen a dobogó harmadik fokát őrzik magabiztosan. Az eddigi huszonhárom találkozójukból tizenhat alkalommal sikerült bezsebelniük a három pontot, továbbá háromszor kellett osztozkodniuk a pontokon az ellenfelekkel, és csupán négy vereség került eddig a nevük mellé. Ősszel egy nagyon jó mérkőzésen szenvedtünk 2-1-es vereséget, ráadásul a végén büntetőt is hibáztunk. Remélhetőleg egy hasonlóan izgalmas összecsapás kerül megrendezésre holnap is.

– Egy nagyon jó csapat otthonába látogatunk vasárnap, akik idén a bajnokságban kiválóan szerepelnek és a kupában is a főtáblára jutottak – mondta Szolga Gorán. – Ősszel egy szoros meccset tudtunk játszania a bólyiakkal, bízom benne, hogy most is meg tudjuk nehezíteni a házigazdák dolgát, ehhez azonban minden rendelkezésre álló játékosnak tudása legjavát kell nyújtania!

 

A 28. forduló eredményei: Pécsvárad-Kétújfalu 16-2.

A 28. forduló mérkőzései: Bóly-Szentlőrinc II. (május 14., vasárnap, 14:00), PTE PEAC II.-PVSK, Mohács-Komló, Nagykozár-Szederkény G-S II., Villány-Siklós.