Az utolsó felvonás következik: vasárnap indul az osztályozós párharc!

Az NB III. Keleti csoportjának bajnoka, a BVSC-Zugló lesz NB II-es csapatunk ellenfele az osztályozón, ami holnap kezdődik: az oda-visszavágós párharcot idegenben indítjuk.

 

Miután csapatunk a tabella 17. helyén zárta a szezont 38 fordulót követően, osztályozóra kényszerült. A sorsolás láttán/hallatán sokan felszisszentek, ugyanis azt a BVSC-Zuglót kaptuk, amelyet a többség a legerősebb NB III-as bajnoknak tart, s amelyet állítólag sokan nagyon szívesen látnának magasabb osztályban…

Nos, a BVSC valóban nem rossz csapat, elvégre veretlenül nyerte meg a Keleti csoportot. A vezetőedző a korábbi válogatott játékos, Urbán Flórián, aki az eddigi eredmények alapján nagyon jól irányította együttesét. A keretben akad néhány ismertebb, NB I-et is megjárt futballista, mint például Vernes Richárd, vagy az annak idején a PMFC-t erősítő Nagy József, de azt nyugodtan kijelenthetjük a párharc előtt, hogy nincs félnivalónk, ezt az akadályt nekünk meg kell ugranunk!

– Az biztos, hogy a BVSC nem véletlenül lett veretlenül bajnok a Keleti csoportban, s nem véletlenül lőtt százegy gólt, miközben csak tizenötöt kapott. Ez mindenképp figyelemreméltó! – mondta Pichler Gábor, csapatunk megbízott vezetőedzője. – Nagyon sok anyagot kaptunk az ellenfelünkről, úgyhogy kellőképpen felkészültünk. Elsősorban azokat a dolgokat szeretnénk a felszínre hozni a két mérkőzés során, amelyek a különbséget jelentik a két osztály között, gondolok itt a sebességre, a párharcokra, a játékgyorsaságra. Az előttünk álló párharcot egyben kell menedzselnünk, száznyolcvan percben kell gondolkodnunk, de természetesen szeretnénk már az első mérkőzésen, idegenben jó eredményt elérni. A csapatunkban minden játékos átérzi, hogy miről van szó, milyen fontos feladatot kell teljesíteni!

A párharc első mérkőzésére vasárnap 17.30-tól kerül sor a BVSC-Zugló otthonában. Bízunk benne, hogy jó eredménnyel térnek majd haza a fiúk, hogy aztán egy héttel később, június 4-én, vasárnap Szentlőrincen ismét megmérkőzzenek a fővárosiakkal.

Mindent bele, fiúk!