Az utolsó őszi meccsre készül B csapatunk

Fiataljaink a negyedik helyen tanyázó Pécsi VSK-t fogadják vendégül szombaton 13 órakor, zárt kapuk mögött.

 

Kilenc meccs, hét győzelem, egy döntetlen és egy vereség: ez a jelenlegi mérlege B csapatunknak a 2020/2021-es szezonban. Holnap lehetőségük lesz megszerezni a nyolcadik őszi győzelmet is a nyomukban lévő PVSK ellen. Az elmúlt öt összecsapáson kétszer sikerült B csapatunknak a három pont megszerzése, háromszor pedig a pécsieknek.

 

- Az őszi szezon utolsó mérkőzésén is szeretnénk sikeresen szerepelni. Egy jól szervezett csapat lesz az ellenfelünk, több jó képességű játékos alkotja a PVSK keretét - mondta Horváth Zoltán. - Abban bízom, hogy kellően motiváltak lesznek a srácok és ha a játékunk kellően agresszív lesz, akkor sikeresen fogjuk zárni a találkozót.

 

Szeretnénk felhívni szurkolóink figyelmét, hogy az összecsapás zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, a sporttelepen kívülről való megtekintés pedig több személy esetén csoportosulásnak minősülhet, ami a legfrissebb kormányrendelet alapján tiltott, így a rendőrség felléphet az adott személyek ellen! 

 

Vigyázzunk egymásra!

 

Hajrá Lőrinc!

 

(Fotó: Sweetie Photo)