Békéscsabán is pontot szereztünk!

Az ötödik fordulóban sem maradt pont nélkül NB II-es csapatunk, amely ezúttal Békéscsabán döntetlenezett. A vezetést a hazaiak szerezték meg, de aztán jött Nagy Zsombor!

 

Újabb nagyon nehéz bajnokin szerzett pontot NB II-es csapatunk, ami örömteli! A Békéscsaba hazai pályán mindent megtett azért, hogy megnyerje a mérkőzést, és a nem túl eseménydús első félidőt követően a második játékrész elején előnybe is került. Sőt, bő húsz perccel később le is zárhatta volna a meccset, ám Máris nem tudott túljárni Prokop eszén.

Jó volt látni, hogy játékosaink végig hittek a sikerben, mindent megtettek azért, hogy ezúttal se maradjon üres a kezük. Szervezetten és keményen dolgoztak a pályán, aminek idővel meglett az eredménye: a csapatunkban és az NB II-es mezőnyben is most debütáló, 20 éves Nagy Zsombor ugyanis a 83. percben egyenlített! Volt még vissza tíz perc, hogy esetleg kicsikarjuk a győzelmet, de ez nem sikerült, így végül egy pontot hoztunk el Békéscsabáról.

 

 

Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc 1-1 (0-0)

Labdarúgó NB II., 5. forduló. Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 770 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Punyi Gyula, Márkus Péter). Békéscsaba 1912 Előre: Krnács – Farkas Márk, Nagy S. (Puskás, 74), Bora, Mikló – Sipos, Király (Kitl, 61.), Szabó P. (Lukács R., a szünetben), Varga Sz. (Máris, 61.) – Paudits (Albert I., 79), Horváth P. Vezetőedző: Preisinger Sándor. Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi (Farkas Marcell, a szünetben), Nagy Zs., Keresztes, Németh – Havas, Jancsó (Petró, 69.) – Harsányi, Kiss-Szemán (Biben, 59.), Törőcsik (Szinanovics, 59.) – Grumics (Bányai, a szünetben). Vezetőedző: Marián Sluka.

Gólszerzők: Horváth P. (56.), ill. Nagy Zs. (83.).

 

18. perc: Törőcsik lövését magabiztosan védte Krnács.

25. perc: Horváth Péter lőtt a jobb oldalról, az alapvonal közeléből, a labda a bal kapufáról pattant ki a mezőnybe.

34. perc: Harsányi 18 méterről, szabadrúgásból próbálkozhatott, a labda kevéssel suhant el a léc fölött.

36. perc: Király kapott jó labdát a bal oldalon, 18 méterről lövésre szánta el magát, de Prokop magabiztosan védett.

44. perc: Kiss-Szemán egyedül vezette kapura a labdát, de Farkas Márk az utolsó pillanatban tisztázott.

49. perc: Bányai erős lövése után nagyot védett a békéscsabai kapus.

56. perc: Horváth Péter kapott remek labdát a 16-os előterében, jobbról, 24 méterről nagy lövést eresztett meg, a labda a kapu bal oldalába vágódott (1-0).

78. perc: Mikló indította nagyszerűren Márist, aki egy az egyben vezethette a labdát Prokopra, ám emelésébe belekapott kapusunk.

80. perc: Szinanovics 15 méteres bombáját védte bravúrral Krnács.

83. perc: Szinanovics beadását követően Nagy Zsombor közelről a csabai kapuba fejelt (1-1).

87. perc: Albert lőtt jó 20 méterről, de labdája elzúgott a felső léc fölött.

 

 

További eredmények: PMFC–Ajka 2-0, Siófok–Vasas 2-2, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Tiszakécske 1-1, III. Ker. TVE–Szombathelyi Haladás 0-0, Nyíregyháza–Budaörs 3-1, Budafok–Dorog 2-0, ETO FC Győr–Soroksár 2-2, Kecskemét–Csákvár 2-0. A Szolnok–DVTK mérkőzést ma rendezik meg.