Belevágtunk a felkészülésbe

Új vezetőedző, Lóczi István irányításával kezdte meg ma délután a felkészülést NB III-as felnőtt csapatunk.

 

 

Bemutatni nem kellett egymásnak a játékosokat és az új vezetőedzőt, Lóczi Istvánt, hiszen a szakember az őszi szezonban is egyesületünk alkalmazásában állt – csak akkor más volt a feladata. Ennek ellenére az első idei edzés inkább az ismerkedés, mint a kőkemény meló jegyében telt, persze mindenki tisztában van vele, hogy utóbbi sem fog elmaradni.

 

Az őszi idényt a második helyen záró csapatunk keretében már van változás, ketten ugyanis távoztak: Pergel Bence és Forró Attila sem nálunk folytatja tavasszal. Más búcsúzó egyelőre nincs, bár Havas Attilának és Keresztes Bencének is volt kérője, mindketten nálunk kezdték a munkát. Jelen pillanatban egy új arc tűnt fel a csapatnál, egy fiatal szerb kapus érkezett próbajátékra, a napokban pedig biztosan jönnek még hozzánk néhányan.

 

Mint ismert, a Szentlőrinc SE negyven ponttal a második helyen zárta az őszt, az éllovas PMFC nincs messze tőlünk, csak néggyel gyűjtött többet. A bajnokság március 8-án folytatódik majd, hazai pályán indítunk, az ötödik helyezett Dunaújvárost fogadjuk.

 

(Cikk szerzője: Mayer András)