Bese Balázs és László Dávid is minket választott!

Fotó: Kovácsevics Dusán

Kapusposzton egészséges versenyhelyzet alakult ki azzal, hogy Bese Balázst szerződtettük az MTK-tól, a Honvédtól kölcsönkapott László Dávid érkezésével pedig a támadó szekciónk repertoárja bővült.

 

A 23 éves kapus, Bese Balázs a Ferencvárosban kezdte a pályafutását, ezt követően az MTK-hoz került, ahol bemutatkozhatott az NB III-as felnőtt csapatban. Később a Budaörs és a Vasas játékosa is volt, mindkettőben a másodosztályban kapott lehetőséget, majd visszatért az MTK-hoz, ahol szintén az NB II-ben számítottak rá, végül a Budafok színeiben az élvonalban is szerepelhetett, nyolcszor volt kezdő az NB I-ben. Balázs emellett végigjárta a korosztályos válogatottakat, pályára lépett az U21-es csapatban is, ami bizonyítja, hogy remek képességekkel megáldott kapus, az pedig, hogy a testvére a felnőtt válogatott Bese Barnabás, jelzi, hogy a génjeikben van a futball.

– Nagyon örültem annak, hogy megkeresett a Szentlőrinc. A sportigazgatót, Fekete Tivadart régóta ismerem, hiszen annak idején dolgoztunk együtt a Fradi utánpótlásában. Azért jöttem, hogy minél több játéklehetőséghez jussak, szeretném jó teljesítménnyel segíteni a csapatot annak érdekében, hogy elérje célját, és bentmaradjon az NB II-ben – fogalmazott Bese Balázs.

Klubunk sportigazgatója szerint már fiatal korában határozott személyiség volt Balázs, akin látszott, hogy magas szinten védhet a későbbiekben.

– Remek irányítókészséggel rendelkezik, jól kommunikál, fiatal, tehetséges kapus, aki nem véletlenül mutatkozhatott be az élvonalban, és védhetett elég sokat az NB II-ben. Megsüvegelendő, hogy korához képest ekkora tapasztalattal bír! Szerettünk volna egészséges versenyhelyzetet kialakítani kapusposzton, érkezésével mindez megvalósult – mondta Fekete Tivadar.

A másik érkezőnk a 20 éves László Dávid, aki a székesfehérvári Főnixben kezdett futballozni, innen Győrbe került, majd a Honvéd akadémiáján folytatta. Már 17 évesen bemutatkozhatott az élvonalban, a 2019/2020-as szezonban csereként négyszer küldték pályára a legmagasabb osztályban, emellett a Magyar Kupában is számítottak rá. A következő idényben már kezdőként is betették az NB I-es Honvédba, a legutóbbi bajnoki évadban pedig az NB II-es Budafokot erősítette, ahol rendszeres játéklehetőséget kapott.

– Nagyon biztató és jó dolgokat hallottam a Szentlőrincről, az ottani közösségről, így örültem, amikor megkerestek. Ráadásul ismerem a másodedzőt, Kemény Kristófot, akivel korábban már dolgoztunk együtt. Természetesen én is a játéklehetőség miatt döntöttem úgy, hogy idejövök, ugyanakkor nagyobb céljaim is vannak a klubbal: szeretném, ha minél jobb eredményt érnénk el, úgy érzem, erre képesek is vagyunk – fogalmazott László Dávid.

– Dávid ballábas, rendkívül dinamikus, energikus játékos, aki folyamatosan támadja a kaput. Nagyon tehetséges, sokra hivatott futballista, nem véletlen, hogy fiatal kora ellenére az NB I-ben is bizalmat szavaztak neki. Jelenleg folyamatos játéklehetőségre van szüksége a további fejlődéshez, ezért kaptuk kölcsön a Honvédtól. Kimondottan örülök az érkezésének, a támadó szekciónk repertoárja tovább bővült! – mondta sportigazgatónk, Fekete Tivadar.

Sok sikert kívánunk nektek szentlőrinci színekben!