Bombaformában lévő ellenfélhez látogatunk

Egyik meccs sem könnyű az NB II-ben, ez sem lesz az: vasárnap a harmadik helyen álló Ajka vendégei leszünk.

 

Aki látta a legutóbbi bajnokinkat, az tudja, hogy a Vasas elleni mérkőzés nagy részében abszolút pariban voltunk ellenfelünkkel, jó benyomást keltettünk – néhány kétes szituáció és persze az elkövetett hibáink miatt mégis súlyos, 5-1-es vereséget szenvedtünk. Az Ajka ugyanakkor épp az ellenkező utat járta be a múlt hétvégén, a Csákvár vendégeként aratott kiütéses győzelmet, 5-0-ra nyert Kis Károly együttese.

Ellenfelünk erejét mutatja, hogy jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, csak a Debrecen és a Nyíregyháza előzi meg: négy forduló alatt háromszor nyert és egyszer kikapott, kilenc pontot szerzett. Fontos megjegyezni, hogy az egész mezőnyben az Ajka lőtte a legtöbb gólt, már tíznél tart, amiből hetet egymaga Nagy Mihály Krisztián (korábban játszott nálunk és Kozármislenyben is) jegyzett – a csatár bombaformában van, a góllövőlista élén áll, az ő semlegesítése kulcskérdés lesz.

– Számomra nem meglepő, hogy az Ajkának már kilenc pontja van, ugyanis amikor a felkészülés során egymás ellen játszottunk, látszott, hogy egy masszív csapat, amelynek minőségi támadójátékosai vannak, a védelemben pedig NB I-et megjárt futballisták szerepelnek – fogalmazott Marián Sluka, csapatunk vezetőedzője. – Csákváron öt góllal nyertek, de nem ebből az eredményből indulunk ki, ismét a saját teljesítményünkre koncentrálunk. Egész héten azon dolgoztunk, hogy a hibáinkat kijavítsuk. Ha az összes játékosunk rátesz még egy lapáttal, még jobban koncentrál, akkor lehet esélyünk pontokat szerezni.

Sajnos csapatkapitányunk, Harsányi István sérülés miatt továbbra sem bevethető, nem játszhat most vasárnap sem.

Az 5. forduló programja (augusztus 23., vasárnap): PMFC–Békéscsaba (19.00), Ajka–Szentlőrinc (19.00), Vasas–Haladás, Soroksár–Kazincbarcika, Dorog–ETO FC Győr, DEAC–Nyíregyháza, Kaposvár–Csákvár, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budaörs, Gyirmót FC Győr–DVSC, Szolnok–Siófok.

Hajrá, Szentlőrinc!