Budaörsön akarunk újabb jó sorozatot indítani

A tizenegyedik fordulóban ért véget csapatunk ragyogó veretlenségi sorozata, az előző szezonban még az élvonalban szereplő Budafok hazai pályán 2-1-re nyert ellenünk. A válogatott világbajnoki selejtezői miatt kéthetes szünet volt a bajnokságban, most vasárnap a Budaörs otthonában folytatódik számunkra a sorozat.

  

Lassan lemegy a bajnokság egyharmada, s egyelőre nagyon dicséretes teljesítményt nyújt NB II-es csapatunk. Egészen a tizenegyedik fordulóig veretlenek voltunk, addig három győzelem és hét döntetlen állt a nevünk mellett – a budafoki vereség után jelenleg a középmezőny első felében, a nyolcadik helyen állunk 16 ponttal.

Ez eddig tényleg dicséretes!

A folytatás ugyanolyan kemény menet lesz, mint az eddigiek. Talán jól is jött számunkra a válogatott szereplése miatti szünet, kicsit fel tudtuk szívni magunkat az elmúlt két hétben, rendezhettük a sorokat – ha egyáltalán szükség volt rá.

– Abból a szempontból jól jött ez a szünet számunkra, hogy azok a játékosok, akik eddig kicsit több terhelést kaptak, esetleg kisebb sérüléssel bajlódtak, most kipihenhették magukat, regenerálódhattak – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – A Budafokon elszenvedett vereséget is át tudtuk beszélni, elemeztük a hibákat. Aztán elkezdtünk készülni a folytatásra, amit érezhetően frissebb állapotban várunk már.

A vasárnapi ellenfelünk a Budaörs lesz, amely hat ponttal gyűjtött kevesebbet nálunk, s jelenleg a 16. helyen áll. A legutóbbi öt bajnokijából csak egyet nyert meg, hazai pályán 3-0-ra verte a Tiszakécskét, a szünet előtti utolsó körben pedig az éllovas Haladás otthonában 2-1-es vereséget szenvedett.

– A Budaörsnél edzőváltás történt, azóta látszik, hogy a Márkus Tibor helyére érkezett Gabala Krisztiánnak más elképzelései vannak. A gyors, lendületes támadójáték megmaradt, ugyanakkor szervezettebbek lettek, jobban figyelnek a védekezésre. Nekünk főleg labdavesztés után kell nagyon szervezettnek és fegyelmezettnek lennünk, az egy-egy elleni párharcokba pedig agresszívebben kell belemennünk. Azt a szervezett, akaratos játékot szeretném látni, ami a Budafok elleni bajnoki előtt jellemző volt ránk! Ponttal, pontokkal akarunk hazajönni vasárnap! – tette hozzá Marián Sluka.

Reméljük, hogy sikerül!

Hajrá, Lőrinc!

A 12. forduló programja: Budaörs–Szentlőrinc (október 17., 13.00), PMFC–Budafok, Kecskemét–Nyíregyháza, Siófok–Békéscsaba, Soroksár–Szombathelyi Haladás, Szolnok–ETO FC Győr, Csákvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, DVTK–Dorog, Ajka–Tiszakécske, Vasas–III. Ker. TVE.

(Fotó: Budaörsi SC)