Döntetlen a nyitányon

B csapatunk Gellén Dávid góljával 1-1-es döntetlent ért el a Lóvászhetényi FC elleni nyitányon.

 

Pontosztozkodással kezdte meg a 2020/2021-es szezont a Szentlőrinc II. a Megyei I. osztályban. A találkozó 17. percében Keczeli Krisztián révén megszerezte a vezetést a vendég alakulat, azonban ez fiataljainkat nem törte meg és sorra alakította ki a helyzeteket. Sajnos a 24. percben Koronics Eriket le kellett cserélnie vezetőedzőnknek egy szerencsétlen sérülés miatt. A második félidőre se álltak le labdarúgóink, aminek végül meg is lett az eredménye, hiszen a 65. percben Gellén Dávid egyenlíteni tudott. A vendégeknek is adódtak helyzetei a felívelt labdáikból, azonban ahogy mi se tudtuk kihasználni a szépen kialakított támadásainkat, úgy ők se találtak többször a kapuba így 1-1-es döntetlennel zárult a Szentlőrinc-Lovászhetényi FC mérkőzés az 1. fordulóban.

Horváth Zoltán: A mérkőzés nagy részében domináltunk, rengeteg támadást vezettünk és több olyan helyzetet is kialakítottunk az ellenfél kapuja előtt, amivel eldönthettük volna a mérkőzést. Sajnos ezeket ki is hagytuk, rossz döntéseket hoztak a játékosok a támadóharmadban, ez által pedig nem sikerült megszereznünk a győzelmet.


Szentlőrinc II. - Lovászhetényi FC 1-1 (0-1)

Labdarúgó Megyei I. osztály, 1. forduló. Szentlőrinc, Szentlőrinc SE Sporttelep. Vezette: Ádám József (Karcagi Balázs, Kónya Dávid Zsolt). Szentlőrinc II.: Gyalus – Baki, Tóth, Simon, Forgács – Tóth Márk, Koronics (Pretzl, 24.), Slavonics – Vörös (Paizs, 77.), Gellén, Tóth Máté. Vezetőedző: Horváth Zoltán. Lovászhetényi FC: Herold - Kozma, Spannenberge, Király (Szabó Dániel Csaba, 73.), Bartal, Keczeli (Dénes, 77.), Prigli (Horváth, 55.), Kelemen, Kovács, Stiefel, Szabó Zsolt. Vezetőedző: Bíró Ferenc.

Gólszerzők: Gellén (65.) ill. Keczeli (17.)

 

Az 1. forduló szombati eredményei: Sport36 Komlói Bányász - Sellyei VSK O és R 1-4, Pécsvárad SE R-Bus - Szederkényi SE 9-0, PVSK - Mohácsi TE 1888 1-4.

A tabella állása: 1. Pécsvárad 3 pont (9-0), 2. Mohács 3. pont (4-1), 3. Sellye 3 pont(4-19, 4. Lovászhetény 1 pont (1-1), 5. Szentlőrinc II. 1 pont (1-1).