Egy éve veretlenek vagyunk otthon

Nem sűrűn fektetik két vállra NB III-as labdarúgócsapatunkat, főleg nem hazai pályán: több mint egy éve nem kaptunk már ki bajnokin saját közönségünk előtt!

A legutóbbi, Dunaharaszti MTK elleni győzelem is kellett ahhoz, hogy elérjünk ehhez a mérföldkőhöz. Csapatunk 2-0-ra hozta a kötelezőt, ami azt eredményezte, hogy ebben a bajnoki szezonban hazai pályán nyolc mérkőzésből hatot megnyertünk, kétszer pedig döntetleneztünk – vagyis veretlenek vagyunk. Érdekesség, hogy erre rajtunk kívül csak a PMFC volt képes, sőt, a pécsiek nem csak veretlenek, hanem hibátlanok is saját otthonukban, mind a nyolc meccsüket behúzták.

Ugyanakkor nem csak a mostani szereplésünkre lehetünk büszkék: legutóbb tavaly november 25-én, a SZEOL-lal szemben maradtunk alul hazai pályán (2-3 lett a végeredmény). A 2018/2019-es szezon hátralévő részében hatszor léptünk még pályára saját közönségünk előtt, s egyszer sem kaptunk ki, három győzelem mellett három döntetlent értünk el. Összességében tehát tizennégy bajnoki óta vagyunk veretlenek, a mérleg kilenc győzelem és öt döntetlen.

Az egy éves veretlenségre méltán lehetünk büszkék, mert ebben az időszakban több nagy csatát is megvívtunk. Nem is olyan régen, november 17-én a Közép csoport akkor még veretlen éllovasát, az NB II-be igyekvő PMFC-t láttuk vendégül: emlékezetes, izgalmas derbin nyertünk 2-1-re. Korábban 0-0-s döntetlent játszottunk az előző idényben még a második vonalban szereplő Monorral, továbbá legyőztük például a Dabast. A 2018/2019-es szezonban pedig az érintett időszakban ikszeltünk a későbbi bajnok Szeged-Grosics Akadémiával (1-1), kiütöttük a hetedik helyezett Iváncsát (5-0), döntetleneztünk a negyedik Dunaújvárossal (0-0), valamint 4-0-ra vertük a Kozármislenyt.

Van tehát mire büszkének lennünk, sok szép emléket idézhetünk fel ebből az időszakból – köszönhetően természetesen szurkolóinknak is, akik nélkül biztosan sokkal nehezebb dolgunk lenne. Bízunk benne, hogy a jó hazai sorozatunk tovább folytatódik: nagyon szép lenne veretlenül zárni saját otthonunkban a teljes 2019/2020-as bajnoki szezont!

(Cikk szerzője: Mayer András)
(Kép forrása: Robert van der Most)