Egy góllal kikaptunk Kazincbarcikán, az osztályozón kell javítani!

Fotó: Vajda János

Nagy tétje volt számunkra a bajnokság utolsó fordulójának, hiszen a bentmaradásért kellett harcolnunk. Miután a Békéscsaba kikapott Ajkán, az automatikus kiesést elkerültük, de nem szereztünk pontot Kazincbarcikán, így végül osztályozós pozícióban zártunk.

 

Nagyon bíztunk benne, hogy jó teljesítménnyel és némi szerencsével akár az osztályozós helyet is elkerüljük, de ez végül nem jött össze. A kazincbarcikai bajnokin a házigazdák az első félidőben több ígéretes akciót is vezettek, de a védelmünk jól állt a lábán, ha pedig kellett, Bese védett. Sajnos közvetlenül a szünet előtt egy pillanatra kihagyott a koncentrációnk, ez pedig épp elég volt ahhoz, hogy vezetést szerezzen a Kazincbarcika: egy szabadrúgást követően Pálinkás fejelt a kapunkba (1-0).

De ott volt még egy teljes félidő arra, hogy egyenlítsünk, vagy akár fordítsunk! A szünet után nem sokkal volt egy-két veszélyes támadásunk, amelyek góllal kecsegtettek, elsősorban Grumicsra jött ki a játék, de sajnos egyszer sem tudtunk betalálni a hazaiak kapujába. A folytatásban a küzdelem dominált, ritkán kellett védenie a két hálóőrnek. Bár végig harcoltunk az egyenlítésért, nem tudtunk gólt lőni, így 1-0-s vereséget szenvedtünk.

A meccs után pedig kiderült számunkra, hogy mindez mennyit ér! A legfontosabb az volt, hogy a Békéscsaba kikapott Ajkán, ami azt jelentette, hogy a kiesést elkerültük. Csapatunk végül 39 ponttal a 17. helyen zárt, emiatt osztályozót kell játszanunk, vagyis egy NB III-as bajnokkal szemben kell kiharcolnunk a bentmaradást. Ezt az akadályt sikerrel kell vennünk!

Csábi József: – Sokat dolgoztunk, de meg is lett az eredménye: jobbak voltunk az ellenfelünknél, többet támadtunk, mezőnyfölényben futballoztunk és igazoltuk, hogy továbbra is helyünk van a második vonalban.

Pichler Gábor: – Sajnos, rossz időpontban kaptunk elkerülhető gólt és ez okozott némi zavart. Csalódottak vagyunk, de maradt esélyünk, hogy osztályozón kiharcoljuk a bennmaradást.

 

MERKANTIL BANK LIGA, 38. FORDULÓ:

Kolorcity Kazincbarcika SC – Szentlőrinc 1-0 (1-0)

Kolorcity Kazincbarcika SC: Megyeri – Szemere, Lippai, Heil, Süttő – Csatári (Ádám F., 74.), Nagy J. (Hleba, 74.), Kovács B. (Szabó B., 59.), Székely K. (Székely D., 66.) – Bacsa (Puska, 66.), Pálinkás. Vezetőedző: Csábi József

Szentlőrinc: Bese – Farkas (Kiss-Szemán, 61.), Keresztes, Tamás L. (Nagy Zs., 61.), Lénárt – Havas (Erdélyi, 80.), Kesztyűs – Pintér, Daróczi (Múcska, 69.), László D. (Rétyi, 69.) – Grumics. Megbízott edző: Pichler Gábor

Gólszerző: Pálinkás (44.)

 

További eredmények: PMFC–Dorog 3-0, Gyirmót FC Győr–MTK 1-2, Szombathelyi Haladás–DVTK 0-2, Soroksár–Mosonmagyaróvár 2-1, ETO FC Győr–Csákvár 2-2, Siófok–HR-Rent Kozármisleny 1-0, Tiszakécske–Budafok 1-0, Ajka–Békéscsaba 2-1, Nyíregyháza–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-3.