A válogatott szünet és a Magyar Kupa-mérkőzés után folytatódik a bajnokság, a hetedik fordulóban hazai pályán játszunk, a Csákvárt fogadjuk. Kemény meccs elé nézünk, hiszen leendő ellenfelünk jelenleg a második helyen áll a tabellán.
Hosszú idő eltelt már a legutóbbi hazai bajnokink óta, közel egy hónappal ezelőtt, augusztus 24-én játszottunk az Ajkával (nem mellesleg: 1-0-ra győztünk!), most pedig már szeptember vége felé közelítünk. Vasárnap végre ismét megtelhet a szentlőrinci sporttelep, ugyanis a hetedik fordulóban saját otthonunkban lépünk pályára, ellenfelünk a Csákvár lesz.
Nagy csatára, izgalmas meccsre van kilátás, ez nem kérdés! Csapatunk hat mérkőzés után nyolc ponttal a nyolcadik helyen áll, a csákváriak pedig tizenhárom ponttal a másodikak – csak a Honvéd tudta őket legyőzni. Az előző szezonban négy pontot szereztünk ebben a párharcban, az otthoni 1-1 után idegenben 4-0-ra nyertünk.
– A csákváriaknál látszik a tudatos munka eredménye, a Puskás Akadémiától építik be a tehetséges fiatalokat, több jó játékosuk is van, egy stabil NB II-es csapatról beszélünk, amely most nagyon jól kezdett – fogalmazott vezetőedzőnk, Waltner Róbert. – A közelmúltban többen is betegséggel bajlódtak a csapatunknál, átment rajtunk egy vírus, volt sérültünk is, de úgy néz ki, hogy mindenki visszatért, így vasárnap már a legerősebb összeállításban ugorhatunk neki az előttünk álló mérkőzésnek. Nagyon bízom benne, hogy tanulunk az előző meccsek hibáiból. Motivált, csupaszív játékosokat akarok a pályán látni, akik mindig többet és többet akarnak, s ha ez megvalósul, minden esélyünk meglesz a jó eredményre!
Ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot, nagy szükségünk lesz szurkolóinkra is: nagy szeretettel várunk mindenkit a Csákvár elleni derbire, harcoljuk ki közösen a győzelmet!
A 7. forduló programja: Szentlőrinc–Csákvár (szeptember 21., vasárnap, 16.00, élő közvetítés a hivatalos YouTube csatornánkon), BVSC-Zugló–HR-Rent Kozármisleny, Budafok–Karcag, Videoton FC Fehérvár–Tiszakécske, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Soroksár, Ajka–Kecskemét, Budapest Honvéd–Békéscsaba, Vasas–Mezőkövesd.