Egyértelmű a cél a Magyar Kupában: be kell jutni a legjobb tizenhat közé!

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

A vasárnapi bajnoki rangadó, és a nagy rivális Iváncsa ellen aratott fontos győzelem után szerdán (12.30) már újabb tétmeccs vár csapatunkra: a MOL Magyar Kupában a Kelen SC-t fogadjuk.

 

A MOL Magyar Kupában három akadályt már sikerrel vettünk, az első fordulóban a Marcalit (1-5), a másodikban a Csepel-Csep-Gól FC-t (1-2), a harmadikban pedig a BVSC-Zuglót (1-0) búcsúztattuk. Jöhet a negyedik ellenfél, amely ezúttal az NB III. Észak-nyugati csoportjában szereplő Kelen SC lesz: leendő vendégeink hozzánk hasonlóan győztek vasárnap, és jelenleg az ötödik helyen állnak a tabellán. Nem fogadunk tehát verhetetlen csapatot, így a célunk nem is lehet más, mint a győzelem és a továbbjutás kiharcolása.

– Jelenleg ugyanolyan fontos számunkra a Magyar Kupa, mint a bajnokság, úgyhogy természetesen szeretnénk továbbjutni! Élni kell ugyanis azzal a lehetőséggel, hogy a legjobb tizenhat közé kerülhetünk, hiszen erre nem mindennap van esélyünk, ha pedig továbbjutunk, tavasszal egy nagy csapat fogadására is jó sanszunk lenne – fogalmazott vezetőedzőnk, Pichler Gábor. – Ugyanakkor a kupameccsen azoknak is szeretnénk lehetőséget adni, akik eddig kevesebbet voltak a pályán, továbbá arra is kell figyelnünk, hogy frissek maradjunk, ami nem egyszerű, hiszen hét nap alatt három tétmeccset fogunk játszani. Az Iváncsa elleni győzelemnek köszönhetően természetesen jó a hangulat, ám egy ilyen siker után nem mindig könnyű a következő feladatra koncentrálni. Nehéz mérkőzésre számítok, a Kelen SC-ben zömmel fiatal, lendületes játékosok vannak, mellettük pedig a rutint képviseli a korábban az élvonalban is szerepelt Remili Mohamed. Bízom benne, hogy nálunk mindenki átérzi, hogy fontos meccs következik, hazai pályán, saját szurkolóink előtt szeretnénk ismét győzelmet aratni!

 

MOL Magyar Kupa, 4. forduló: Szentlőrinc–Kelen SC (november 1., szerda, 12:30 - élőben a hivatalos YouTube csatornánkon).