Ellenfelünknek nem sok babér termett, nekünk annál inkább!

Akárcsak NB II-es csapatunk legutóbb Soroksáron, másodikszámú alakulatunk, a Mozsgó Szentlőrinc II. is győzelemmel zárta hárommeccses idegenbeli sorozatát! Lovászhetényen 4-1-re sikerült győznünk!

 

Jól kezdtük a lovászhetényi mérkőzést, hiszen több ígéretes hosszú labdával azonnal gyors és egyben veszélyes támadásépítéseink voltak, de rögtön a meccs elején több ziccert is elhibáztunk. Így sem kellett sokat várni, a 6. percben jött Basics Zsolt, s a tizenhatos bal oldali sarkáról egy bődületesen nagy gólt lőtt kapásból! Ezt követően célirányosan, jó hozzáállással folytattuk a sort, további helyzeteket alakítottunk ki, de csak-csak nem jött az újabb találat, a 21. percben pedig a lovászhetényiek egy kisebb védelmi rendezetlenséget követően egyenlíteni tudtak. Ezt követően egészen a félidő végéig többnyire, ahogy azt mondani szokás, a mezőnyben zajlott a játék, a hazai csapat kritikus minőségű pályáján mindkét csapat egyre több hibát vétett, s nem nagyon alakultak ki helyzetek.

Nagyon jól kezeltük lélektanilag a mérkőzést, akárcsak már az előző fordulóban Villányban is! Cseppet sem kezdtük frusztráltan a második játékrészt annak ellenére, hogy az első félidőt döntetlennel zártuk, pedig játékelképzelésben már akkor ellenfelünk fölé növekedtünk. Az 55. percben sikerült vezetést szereznünk egy szögletet követően, Kiss-Szemán Péter csúsztatása vélhetően a kapu mellett kötött volna ki, ám egy nagy lendülettel menteni igyekvő lovászhetényi játékos véletlenül saját kapujába sodorta a labdát. Innentől kezdve aztán máris hitehagyottá váltak vendéglátóink, s a 60. percben Hajnal Gergely tizenegyesgólja révén rögtön gyarapítottuk előnyünket, aztán még a 76. percre is maradt bennünk puskapor, ekkor Tóth Máté értékesített nagyon higgadtan egy ziccert. 

 

Lovászhetényi FC – Moszgó-Szentlőrinc II. 1-4 (1-1)

Lovászhetényi FC: Vecsei – Sztanics, Kozma, Kilinkó, Prigli, Kelemen, Kőszegi, Mészáros, Berta – Kolompár, Tóth. Vezetőedző: Bíró Ferenc. Mozsgó Szentlőrinc II.: Gyalus – Pataki, Újvárosi, Kiss-Szemán (Mozsgai, 70.) – Basics, Pretzl, Török, Törőcsik, Hajnal – Slavonics (Vörös, 60.), Tóth. 

Gólszerző: Kelemen (21.), ill. Basics (6.), Sztanics (55. – öngól), Hajnal (60.), Tóth (76.)

 

Legközelebb már hazai pályán, Mozsgón vonulunk ki a gyepre, ahol a Boda lesz az ellenfelünk november 7-én, 13:30-kor!

Hajrá, Lőrinc!