Emelt fővel búcsúztunk a Magyar Kupától

Fotó: Kurdi József

A legjobb tizenhat közé még bejutottunk a MOL Magyar Kupában, a következő lépést azonban már nem tudtuk megtenni: az élvonalba igyekvő Nyíregyháza Spartacus FC egyértelműen jobb volt nálunk.

 

Csütörtök kora délutáni időpont ide vagy oda, jó volt látni, hogy sok szurkoló eljött csapatunk idei első tétmeccsére! A vendégszektor sem maradt üresen, tucatnyi drukker érkezett Nyíregyházáról, akik végig nagyon lelkesen és hangosan buzdították kedvenceiket.

Akik kitettek magukért ezen a meccsen. Csapatunkban két új igazolás, Helesh és Pataki is a kezdőben kapott helyet, de nem rajtuk múlott, hogy már a 2. percben hátrányba kerültünk: a vendégek robosztus támadója, Novák Csanád fejelte a labdát a kapunkba (0-1). Rosszul kezdődött tehát a mérkőzés, ám nem sokkal később szép támadást vezettünk, amelynek a végén a Kisvárdától érkezett támadónk, Helesh máris megszerezte első szentlőrinci gólját (1-1). Ekkor még mindenki abban reménykedett, hogy fel tudjuk venni a versenyt a bivalyerős kerettel rendelkező, az NB II-t toronymagasan vezető Nyíregyházával szemben, ám hamar kiderült, hogy erre ezen a napon nincs esély. A félidőig ugyanis Novák Csanád belőtte a második gólját (1-2), valamint betalált Temesvári is (1-3), ezzel pedig gyakorlatilag minden eldőlt.

A második félidőben sokáig úgy tűnt, hogy nem esik több gól, a vendégeknek nem nagyon engedélyeztünk helyzeteket. A hajrára azonban lankadt a figyelmünk, ezt pedig rögtön kihasználták: az utolsó percekben eredményes volt Novák Csanád (1-4) és a csereként pályára lépő Beke Péter is (1-5), ezzel pedig nagyra nőtt a különbség. Mindez azonban nem osztott, nem szorzott, a lényeg ugyanis az, hogy a Nyíregyháza győzött, ezzel továbbjutott a következő körbe, mi pedig szép szereplés után búcsúztunk a MOL Magyar Kupától.

 

MOL MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ:

Szentlőrinc - Nyíregyháza Spartacus FC 1-5 (1-3)

Szentlőrinc: Szmola – Kiss-Szemán, Sághy, Keresztes (Tamás L., 62.), Németh – Hleba (Medgyesi, a szünetben), Havas, Kesztyűs M. (Múcska, a szünetben) – Helesh (Szabó Z., 78.), Novák Zs. (Csörgő, 62.), Pataki. Vezetőedző: Pichler Gábor

Vezetőedző: Pichler Gábor. Nyíregyháza: Fejér – Baki, Temesvári, Gengeliczki – Farkas (Beke, 80.), Kesztyűs B. (Nagy D., 80.), Sigér Á., Nagy B. – Gresó, Novák Cs., Herjeczki (Oláh, 57.). Vezetőedző: Tímár Krisztián

Gólszerzők: Helesh (18.), ill. Novák Cs. (2., 27., 85.), Temesvári (37.), Beke (93.)