Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk Ajkán

Ritkán szokott három gólt kapni NB II-es csapatunk, Ajkán sajnos ennyiszer találtak be a házigazdák – így pedig nem volt esélyünk a pontszerzésre.

 

Zsinórban a negyedik idegenbeli mérkőzésünket játszottuk, ami azért nem könnyíti meg a helyzetünket. De nem ezzel foglalkoztunk Ajkán sem, jól kezdtünk, s egy kezezés miatt már a meccs elején büntetőhöz jutottunk, amit Harsányi István magabiztosan értékesített. Úgy tűnt, minden rendben.

Nyolc perccel később már mondhattuk volna el ugyanezt. A hazaiak ugyanis alaposan rákapcsoltak, s miután védekezésben elég bizonytalanok voltunk, sajnos rövid időn belül egyenlítettek, sőt, fordítottak is! Nagyon nem néztünk ki jól ebben az időszakban, és a félidő hátralévő részében sem tudtunk megfelelően reagálni, így 2-1-es hátránnyal vonulhattunk az öltözőbe.

A második félidőben nagy energiákat mozgósítottunk az egyenlítés érdekében. Volt olyan időszak, amikor a hazaiak védekezésre kényszerültek, de hiába igyekeztünk, képtelenek voltunk még egyszer betalálni. A hajrában aztán eldőlt minden, Csizmadia révén újabb gólt lőtt az Ajka, amely 3-1-re megnyerte a találkozót.

 

 

FC Ajka – Szentlőrinc 3-1 (2-1)

Labdarúgó NB II., 14. forduló. Ajka, Ajkai Városi Sportcentrum, 500 néző. Vezette: Sipos Tamás (Kulman Tamás, Májer Gábor). FC Ajka: Horváth D. – Szűcs, Görgényi, Tar, Csemer (Présinger, 74.) – Tajthy – Csizmadia, Lehoczky, Tóth G., Sejben (Dragóner, 70.) – Szarka. Vezetőedző: Kis Károly. Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi (Bányai, 61.), Hesz, Tamás L., Németh (Mervó, 87.) – Havas, Jancsó (Onuigbo, 79.) – Harsányi, Biben, Cenaj (Keresztes, a szünetben) – Grumics. Vezetőedző: Marián Sluka.

Gólszerzők: Lehoczky (18.), Szarka (21.), Csizmadia (86.), ill. Harsányi I. (13. – 11-esből).

 

További eredmények: Kecskemét–III. Ker. TVE 2-0, Siófok–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-0, Soroksár–Budaörs 0-1, ETO FC Győr–Budafok 1-0, PMFC–Nyíregyháza 6-1, Szolnok–Békéscsaba 1-1, Vasas–Dorog 5-0, Csákvár–Tiszakécske 0-1.