Fájó döntetlen a Mosonmagyaróvár ellen

Nagyon szerettünk volna nyerni hazai pályán az újonc Credobus Mosonmagyaróvár ellen a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában, a fiúk becsülettel mentek előre, de sajnos ez most nem volt elegendő: 1-1-es döntetlenre végeztünk.

 

A pályánk gyönyörű volt, az idő is kellemes, sütött a nap, semmi más nem hiányzott, csak egy élvezetes futballmeccs és egy szentlőrinci győzelem. Jó eséllyel pályáztunk a három pontra, hiszen a mezőny újoncát fogadtuk, ugyanakkor mindenki tisztában volt vele, hogy az NB II-ben minden sikerért vért kell izzadni, és a Mosonmagyaróvárt sem lesz könnyű két vállra fektetni.

A mérkőzés elején látottak alapján joggal lehettünk bizakodóak, ugyanis a 4. percben olyan tűzijátékot produkáltunk a vendégek kapuja előtt, hogy kész csoda, a labda hogy nem került a hálóba. Sajnos nem éltünk ezzel a lehetőséggel, a folytatásban pedig kiderült, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. A Mosonmagyaróvár ugyanis masszívan védekezett, jól zárta a területet, mi pedig nem tudtunk lendületet venni, lassan és körülményesen futballoztunk. S ha ez nem lett volna elég, a 31. percben egy megpattanó lövésből, teljesen váratlanul vezetést szereztek a vendégek – nem a mi szájízünk szerint alakult az első félidő.

De bíztunk benne, hogy a másodikban képesek leszünk a fordításra! Az akarattal nem is volt probléma, de egész egyszerűen képtelenek voltunk kellő nyomás alá helyezni a vendégeket. Tettük a dolgunkat, mentünk előre becsülettel, de ez kevés volt, nem igazán tudtuk hibára kényszeríteni ellenfelünket. A 76. percben aztán kaptunk még egy kis segítséget, hiszen Végh Bence kiállításának köszönhetően emberelőnybe kerültünk, amit aztán nem sokkal később ki is használtunk, a mindössze 16 éves Vidnyánszky Mátyás révén egyenlítettünk!

Volt még vissza közel tíz perc, s a szurkolóink is érezték, hogy van esélyünk a fordításra, nagyon buzdították a srácokat. A 90. percben, Kiss-Szemán Péter fejesénél nem is voltunk messze a második gólunktól – sajnos nem volt elég erős és pontos a próbálkozás. Így aztán maradt az 1-1-es döntetlen, amivel semmiféleképpen nem lehetünk elégedettek.

 

 

MERKANTIL BANK LIGA, 7. FORDULÓ:

Szentlőrinc – Credobus Mosonmagyaróvár 1-1 (0-1)

Szentlőrinc: Prokop – Lénárt (Vidnyánszky M., 75.), Nagy Zs. (Bányai, 81.), Keresztes, Erdélyi – Németh E., Daróczi (Kiss-Szemán, 75.), Török – Csörgő (Rétyi, 66.), Mervó (Filipovics, 66.), Szabó M. Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Jasarevic (Simita, 58.), Czingráber, Debreceni, Deák – Gáncs (Buglyó, 75.), Szalka (Múcska, 66.), Végh, Horváth K. – Illés (Tóth L., 58.), Nagy Z. (Boros, 66.). Vezetőedző: Varga László

Gólszerzők: Vidnyánszky M. (84.), ill. Végh (31.)

Kiállítva: Végh (76.)

 

PERCRŐL PERCRE:

4. perc: Hatalmas tűzijáték a vendégek kapuja előtt! Előbb Németh Erik lövését védte Heinrich, a kipattanót Mervó tűzte rá, de ezt is hárította a kapus, Daróczi lövése után pedig a kapu előtt suhant el keresztbe a labda.

17. perc: A visszapasszolt labdát Szalka 18 méterről a jobb alsó sarok mellé lőtte.

31. perc: Végh Bence próbálkozott 18 méterről, a lövése megpattant egy játékoson, a labda pedig a vetődő Prokop felett a kapu bal oldalába hullott (0-1).

35. perc: Jobb oldali szabadrúgást követően Deák fejelt 10 méterről jócskán a kapu fölé.

40. perc: Csörgő bombája célt tévesztett.

42. perc: Végh lőtte ki a labdát 25 méterről a hátsó műfüvesre.

60. perc: Daróczi vette célba a kaput, de 18 méterről gyenge lövést eresztett meg, a labda a bal alsó sarok mellett gurult ki.

66. perc: Szabó Máté végezhetett el egy szabadrúgást 24 méterről, sajnos a kapu fölött szállt el a labda.

76. perc: Végh Bence szabálytalankodott sárga lapot érően, s miután már volt ilyen színű kártyája, pirosat kapott és mehetett zuhanyozni.

77. perc: Filipovic szabadrúgásból nem sokkal a jobb felső sarok mellé tekert.

82. perc: Németh Erik próbálkozott, Heinrich szögletre paskolta a léc alá tartó labdát.

84. perc: Egy szögletet követően továbbpattant a labda, egészen az ötösön üresen álló Vidnyánszky Mátyásig, aki a kapu jobb oldalába fejelte (1-1).

87. perc: Kiss-Szemán bal oldali beadása után Bányairól a kapu mellé perdült a labda.

90. perc: Jobb oldali beadást követően Kiss-Szemán fejelhetett volna gólt, de nem volt elég erő a fejesében, és elég pontos sem volt a próbálkozás, így Heinrich könnyedén védett.

 

A 7. FORDULÓ EREDMÉNYEI: PMFC–Nyíregyháza 0-0, MTK–HR-Rent Kozármisleny 6-1, Soroksár–Siófok 2-1, Kazincbarcika–Csákvár 2-0, Ajka–ETO FC Győr 0-1, Tiszakécske–Szombathelyi Haladás 2-0, Dorog–Budafok 0-0, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba 3-3.