Nagyon nehéz időszakot hagy lassanként maga mögött NB II-es csapatunk tapasztalt középpályása, Jancsó András. A keresztszalag-szakadás és a műtét(ek) már a múlté, játékosunk már együtt edz a társaival, és nagyon bízik benne, hogy február végén akár már pályára is léphet.
Nem csodálkozunk rajta, hogy kívülről fújja a dátumot: tavaly április 3-án, a Budafok elleni bajnokin sérült meg. Azóta több mint tíz hónap eltelt – ennyi idő kellett ahhoz, hogy Jancsó András felépüljön.
– Persze, hogy nem felejtem ezt a dátumot, hiszen ez volt életem első komolyabb sérülése. Sajnos jó hosszú kihagyás lett belőle – fogalmazott középpályásunk. – Április 27-én műtöttek, utána elkezdtem a rehabilitációt, de egy idő után éreztem, hogy be van gyulladva a térdem, nem hajlik, nem nyúlik rendesen. Október elején jöhetett egy tisztító műtét, ezt követően szinte megint a nulláról kezdhettem újra.
Nem volt könnyű, de egy pillanatra sem csüggedt. Sokat segített neki, hogy klubunk a bajban sem engedte el a kezét: bár a szerződése tavaly júniusban lejárt, hosszabbítottunk vele.
– A szentlőrinci klub tulajdonosa, Kovácsevics Csaba az egyik legkorrektebb, ha nem a legkorrektebb vezető, akivel valaha is találkoztam. Annak ellenére, hogy súlyos sérülést szenvedtem és lejárt a szerződésem, két évet hosszabbított velem. Ez ritkaság az NB I-ben és az NB II-ben, a legtöbb helyen biztosan azt mondták volna, hogy menjek vissza akkor, ha egészséges vagyok…
Mindezek tudatában Jancsó András a rehabilitáció során beleadott apait-anyait, hogy mielőbb tökéletesen felépüljön, és a csapat rendelkezésére álljon. Ezer százalékkal dolgozott, nem spórolta ki sem az időt, sem az energiát, sem a pénzt a rehabilitáció során: Szombathelyen gyógytornászhoz, Győrben pedig Holanek Zoltán erőnléti edzőhöz járt. Mindennek meglett az eredménye, három hete már a csapattal edz, most már a kontaktos játékokba is beszáll, emellett pedig Petricsevics Krisztina irányításával egyéni konditermi erősítést is végez.
– Már látom az alagút végét, ennek köszönhetően egyre pozitívabb vagyok. A pályán még koncentrálnom kell arra, hogy jöjjenek vissza a kisebb mozgások, a kitámasztások, és a jobb lábamon látszik még, hogy gyengébb, mint a másik, ugyanakkor érzem, hogy egyre jobb állapotban vagyok. Minél előbb a pályán szeretnék lenni, nagyon bízom benne, hogy erre már február végén sor kerülhet!
Mi pedig abban reménykedünk, hogy addigra már biztos bentmaradást érő helyen lesz csapatunk. Ehhez az kell, hogy a következő fordulókban úgy folytassuk, ahogy Szegeden abbahagytuk: győzelmekkel, pontszerzéssel.
– Tavaly év végén volt egy hullámvölgyünk, de tavasszal már jól néztünk ki. Az MTK ellen még nem szereztünk pontot, Szegeden azonban 4-2-re győztünk, amit ugye nem kell magyarázni. Ez egy nagy fegyvertény volt, ami segíthet a folytatásban. Hatpontos meccsek jönnek, így az előttünk álló időszak vízválasztó lehet, beárazhatjuk magunkat, eldőlhet, hogy előre vagy hátra kell-e majd nézelődnünk. Hiszek magunkban, mert jó csapatunk van, amelyben sok a fiatal, ambiciózus játékos, mindenki meg akarja magát mutatni, és szimpatikus a játékfelfogásunk is. Ha mindenki úgy dolgozik tovább, ahogy eddig, és mindent meg merünk csinálni, amit a stáb kér, nem lehet gondunk tavasszal!
Legyen igazad, András!