Feltehetjük az i-re a pontot!

Három forduló van már csak hátra az NB II-es bajnokságból, a 35. körben a Budaörs vendégei leszünk. Az utóbbi hetek remek eredményeinek köszönhetően most vasárnap akár el is dőlhet, hogy megvan a bentmaradás.

 

Nagyon jó érzés ezt leírni: játékosaink megértették, hogy mekkora a tét, s nyomás ide, nyomás oda, olyan tavaszi hajrába kezdtek, amit sok ellenfél megirigyelhet. A legutóbbi hét (!) fordulóban nem szenvedtünk vereséget, hasonlóra csak az éllovas Vasas (szintén hét veretlen meccs), illetve a harmadik helyezett Gyirmót FC Győr volt képes, utóbbi egészen elképesztő sorozatot produkál, 14 bajnoki óta veretlen. És hogy utoljára kitől kapott ki?! Tőlünk!

A legutóbbi hét fordulóban szerzett 13 pontnak köszönhetően három körrel a vége előtt helyzetbe hoztuk magunkat: most vasárnap akár el is dőlhet, hogy megvan a bentmaradás. Nem kell más hozzá, mint egyetlen pont! Ha az megvan, a Kaposvár hiába nyerne három meccset, több győzelmünk miatt nem kerülhetne elénk (azzal most nem foglalkozunk, hogy levonnak-e pontot a Rákóczitól, vagy sem), miként a Kazincbarcika sem, amely jelenleg kilencpontos hátrányban van velünk szemben.

Vasárnapi meccsünkön, a Budaörs otthonában valószínűleg gólt kell szereznünk ahhoz, hogy ponttal, pontokkal utazhassunk haza, a leendő házigazdák ugyanis nagyon ritkán maradnak rúgott gól nélkül. A bajnokijaikon rendszerint sok találat esik: csak a DVSC meccsein született több gól (113), a Budaörs jelenleg 111-nél (57-54) tart 35 forduló után. Legutóbbi három mérkőzését megnyerte Márkus Tibor együttese, legyőzte idegenben a Csákvárt, otthon pedig a Békéscsabát és a Kazincbarcikát, szóval nem árt vigyázni, jó passzban van!

– Nagyon szervezettek vagyunk, ez az alapja mindennek. Mindenki érezte, hogy újítani kell a fejekben, ennek köszönhető, hogy hét bajnoki óta veretlenek vagyunk – fogalmazott csatárunk, Mervó Bence, aki a Haladás ellen győztes gólt lőtt, a Békéscsaba elleni bajnokin pedig ő szerzett vezetést. – Nagyon örülök annak, hogy játszhatok, pályán lehetek, és persze sokat jelentett számomra a két gól is! Arra készülök, hogy a lehetetlenből is visszajövök. Ez még csak a kezdet, nagy céljaim vannak. Ahogy a csapatunknak is: megbeszéltük a fiúkkal, a szakmai stábbal, hogy ha már itt tartunk, nem elégszünk meg ennyivel, minél több pontot akarunk összeszedni a hátralévő három meccsünkön. Győzni megyünk most Budaörsre is, mert tisztában vagyunk vele, hogy bárki ellen van esélyünk!

A 36. forduló programja (május 2., vasárnap): Budaörs–Szentlőrinc (17.00), DVSC–Csákvár, Ajka–Soroksár, Kaposvár–PMFC, Siófok–Békéscsaba, Szolnok–Kazincbarcika, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Nyíregyháza, Vasas–Dorog, Szombathelyi Haladás–DEAC, Gyirmót FC Győr–ETO FC Győr.

Hajrá, fiúk!