A hálóőrök terén is új igazolást jelenthetünk be, hiszen a 19 esztendős Szentkirályi Szilárd az Újpest FC-től csatlakozik első számú csapatunkhoz.
A 2007-es születésű, 193 cm magas kapus a Kelen SC-nél nevelkedett, majd tavaly nyáron csatlakozott a nagymúltú Újpest FC-hez, ahol a harmadosztályban szereplő második gárda alapembere volt, két alkalommal pedig tagja volt az NB I-es keretnek is. A tehetséges hálóőrben nagy potenciál rejlik, és minden erejével azon lesz, hogy ezt a csapat javára fordítsa.
- Filkor Attila sportigazgató már többször is látott engem védeni az előző szezonban, így nagy örömmel fogadtam a Szentlőrinc megkeresését - nyilatkozta Szentkirályi Szilárd. - Itt a fiatalok megkapják a bizalmat, a csapategység pedig rendkívül jó, ami ritka manapság, a legelső perctől kezdve mindenki segítőkész, befogadó volt velem. Elsősorban szeretnék minél több játéklehetőséget kiharcolni, de ezért meg is kell dolgoznom. Bízom benne, hogy közösen elérjük a kitűzött célokat és egy izgalmas szezont fogunk produkálni, a magam részéről mindent meg fogok tenni ennek érdekében!
Sok sikert kívánunk szentlőrinci színekben, Szilárd!