Folytassátok, fiúk!

A legutóbbi bajnokin végre megtört a jég, NB II-es csapatunk győzelemmel hagyhatta el a pályát, nem mellesleg nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott. A 33. fordulóban roppant fontos mérkőzés vár ránk, hiszen a szintén a bentmaradásért harcoló Csákvár vendégei leszünk – mindent bele kell adnunk!

 

Nagyon jó volt látni a csapatot a Békéscsaba elleni bajnokin. Mindenki rengeteget tett a sikerért, játékosaink egytől egyig a maximumot akarták kihozni magukból, aminek végre meglett az eredménye: 3-0-ra győztünk. Ez a siker pedig nagyon sokat ért, rögtön a vonal fölé repített bennünket, jelenleg 34 ponttal a 16. helyen állunk.

Ez örömteli. Ugyanakkor mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a folytatás hasonlóan kemény lesz, számunkra a szezon végéig minden meccs élet-halál harc. A következő is: vasárnap ahhoz a Csákvárhoz utazunk, amely mindössze egy ponttal jár előttünk, vagyis közvetlen riválisunk, ráadásul ősszel nagyon csúnyán elbánt velünk, 4-1-re nyert ellenünk Kozármislenyben…

– A Békéscsaba elleni mérkőzésen látottaknak természetesen én is nagyon örültem – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Az előző három bajnokin is érződött, hogy jó úton járunk, de ezeken hiányoztak a gólok. Sokat dolgoztunk azon, hogy ezt is megoldjuk, a csabaiaknak be is találtunk háromszor, köszönhetően annak, hogy végig szervezettek voltunk és mindenki maximálisan koncentrált.

A vasárnapi ellenféllel kapcsolatban vezetőedzőnk hozzátette, mindenki emlékszik az őszi mérkőzésre, mindenki tisztában van vele, milyen egyéni hibák vezettek a vereséghez, miként azzal is, hogy erős csapattal találkozunk. Rögtön hozzátehetjük, de nem verhetetlennel!

– A csapatnak ugyanolyan, sőt, jobb teljesítményt kell nyújtania, mint a Békéscsaba elleni bajnokin! Ha erre képesek leszünk, ha végig szervezettek és koncentráltak leszünk, akkor biztosan lesz esélyünk a győzelemre Csákváron – tette hozzá Marián Sluka.

Miközben mi Csákváron küzdünk majd a pontokért, érdemes megnézni, milyen feladat vár riválisainkra. Egyik sem lesz könnyű helyzetben: a Kaposvár az éllovas Vasast fogadja, a Kazincbarcika a Budaörs vendége lesz, míg a Siófok Nyíregyházán lép pályára.

A 33. forduló programja: Csákvár–Szentlőrinc, DEAC–Ajka, Kaposvár–Vasas, PMFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Soroksár–Gyirmót, Dorog–Szolnok, Nyíregyháza–Siófok, Budaörs–Kazincbarcika, Békéscsaba–Szombathelyi Haladás, ETO FC Győr–DVSC.