Fontos hajrábeli siker Harkányban

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

Második számú együttesünk, a VSK Sellye nagyon értékes három pontot szerzett az előző hétvégén a harkányi sporttelepen. Az első játékrész nem hozott gólt, a szünet után viszont egy hazai és két vendég találat mellett két piros lapot is láthattak a kilátogató szurkolók.

 

Pichler Gábor: - Az idei talán legértékesebb győzelmünket arattunk, mivel tettük ezt úgy, hogy “visszajátszó” nélkül, a legfiatalabb átlagéletkorral léptünk pályára idegenben. Játékosaimtól a tanultakat, gyakorlottakat maximálisan visszakaptam, ez bátorsággal és fegyelmezettséggel párosult, ezáltal megmutatták, hogy felnőtt bajnoki mérkőzésen is képesek olyan teljesítményt nyújtani, amire szükségük van ahhoz, hogy a következő lépcsőfokot megugorják! Ezt kell tovább folytatni és akkor sokra lesznek hivatottak egyénenként és csapatként egyaránt!

 

BARANYA VÁRMEGYEI I. OSZTÁLY NP FÉRFI FELNŐTT 8. FORDULÓ:

Gyógyfürdő Harkány – VSK Sellye 1-2 (0-0)

Harkány, Harkány Város Sporttelep, 70 néző. Vezette: Maráz Zsolt (Véghegyi Zoltán, ifj. Schuller Róbert)

Gyógyfürdő Harkány: Szabó B. – Mozsgai, Kelemen, Csernyánszky (Keresztes, 80.), Tavali (Prekpaljaj, 76.), Fésűs (Zvonaric, 88.), Molnár T., Gergics, Fischer, Tar, Körmendi. Vezetőedző: Szabó Zsolt Tamás

VSK Sellye: Supák – Kászonyi (Liber, 62.), Porkert, Lasanc (Gettó, 89.), Nagy, Jung, Gáspár (Molnár B., 76.), Kiss (Münster, 70.), Fodor (Horváth, 82.), Tóth, Fazekas (Takács, 92.). Megbízott edző: Schneider Gábor

Gólszerzők: Tar (56.), ill. Lasanc (46.), Liber (87.)

Kiállítva: Kelemen (89.), Tar (95.)

 

A 8. forduló eredményei: Villány-Mohács 1-1, PVSK-Nagykozár 1-0, Bóly-Siklós 1-1, PEAC II.-Komló 0-5.