Fordítás és győzelem Dunaújvárosban

Hatalmasat küzdve sikerült NB III-as csapatunknak megfordítania és megnyernie a mérkőzést a Dunaújváros otthonában.

Izgalmas találkozón van túl első számú együttesünk. Tegnap este 7 órakor a Dunaújváros otthonában lépett pályára csapatunk és már a találkozó elején látszott, hogy játékosaink próbálkoznak többet játszani. Sajnos a támadóharmadban sokáig nem sikerült kihasználni a lehetőségeket és ez a 29. percben meg is bosszúlta magát, hiszen Beszterczei Attila révén megszerezték a vezetést a hazaiak. A második félidőben tovább probálkoztak játékosaink, de sajnos a 70. percben egy peches szituációban Kovács Barnabás megszerezte a második gólt is a hazaiak számára. 5 percre rá aztán megtört a gólcsendünk és Juhász László szépíteni tudott, viszont nem kellett sokat várni, hiszen a 77. percben már egál volt az eredmény Vajda Roland révén. Az utolsó 13 percben játékosaink teljesen átvették az irányítást a mérkőzésen és a 86. percben jött a harmadik szentlőrinci gól Hleba Tamás által, ezzel pedig 3-2-re módosult az eredményt.

A mérkőzés után Gombos Zsolt örömmel nyilatkozott arról, hogy végre felszabadultan játszott a csapat.

- Az eredmény önmagáért beszél, Dunaújvárosban mindig jó érzés nyerni, főleg ha három gólt szerzünk. Végre azt láttam a játékosoktól, hogy mernek játszani aminek hála mezőnyben rengetegszer felülkerekedtünk ellenfelünkkel szemben. Úgy vélem azért volt számunkra könyebb ez a találkozó mert a Dunaújváros volt az esélyesebb, nem volt vesztenivalónk, ráadásul ez a légkör, a stadion, a pálya a srácokat is nagyon motiválta. Ellenfelünk két szerencsétlen gólt szerzet, de szerencsére 15 perc alatt sikerült fordítanunk és megnyernünk a mérkőzést. Ez hatalmas erőt adhat játékosaimnak a folytatásra. Összeségében nagyon elégedett vagyok, végre játszottunk és visszakaptam a fiúktól az edzéseken gyakoroltakat.

NB III. Közép csoport 3. forduló:

Dunaújváros - Szentlőrinc SE 2-3 (1-0)

 

Szentlőrinc SE: Hajagos - Czuczi, Havas, Keresztes, Popadic - Hleba, Aszalós - Harsányi (Pergel, 85.), Kondor (Crnojacki, 46.), Vajda (Forró, 91.) - Juhász
Gól: 1-0 Beszterczei (29.), 2-0 Kovács (70.), 2-1 Juhász (75.), 2-2 Vajda (77.), 2-3 Hleba (86.)