Fordított és nyert tartalék együttesünk a Siklós ellen

Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

A VSK Sellye 3-1-es győzelmet ünnepelhetett szerda este az Alpassport Siklós ellen Tarcsapusztán. Az első félidőben a vendégek megszerezték a vezetést, de a szünetet követően fordítani tudtunk és ezzel megszereztük idei második győzelmünket.

 

A hétvégi PVSK elleni győzelmet követően fiatal együttesünk újra szeretett volna győzelemnek örülni az előrehozott 7. fordulóban a Baranya Vármegyei I. osztályban.

Az első félidőben nem volt meg a kellő lendület a vezetés megszerzéséhez, sőt Loch Péter a 33. percben szélről betörve egy gyönyörű góllal juttatta előnyhöz a siklósiakat.

Vezetőedzőnk, Pichler Gábor rendezte a sorokat a félidőben, több cserét is végrehajtott, amik beváltak: Weisz Patrik és Kászonyi Ákos is a szünetben álltak be, előbbi kiegyenlített az 53. percben, majd hat perccel később Kászonyi révén már az előny is nálunk volt.

Fiatal labdarúgóink jó tempót diktáltak végig a találkozón, a 81. percben pedig Kiss András értékesített büntetője által végleg eldőlt a párharc a javunkra.

Szombaton újabb hazai mérkőzés vár B csapatunkra, hiszen a Komlót fogadják Sellyén.

Pichler Gábor: - Két ellentétes félidőt játszottunk. Az elsőben kényelmesen, rengeteg technikai hibával, kapura veszélytelenül futballoztunk. A félidei „beszélgetés”, illetve a cserék és egy-két szerkezeti változtatás megtette a hatását, és a második játékrészben agresszív, intenzív, és gólra törő játékot mutattunk, meg is lett az eredménye. Pozitív, hogy vesztett állásból fordítottunk, a következő mérkőzésekre az a célunk, hogy ezt ne csak egy félidőn át tudjuk nyújtani.

 

BARANYA VÁRMEGYEI I. OSZTÁLY NP FÉRFI FELNŐTT 7. FORDULÓ:

VSK Sellye – Alpassport Siklós 3-1 (0-1)

VSK Sellye: Auerbach – Nagy O. (Takács, 90.), Ignácz (Weisz, 46.), Porkert Á., Gáspár (Kárpáti, 83.), Nyitrai, Horváth M. (Kászonyi, 46.), Tamás, Lasanc, Kiss A., Babják (Jung, 46.). Vezetőedző: Pichler Gábor

Alpassport Siklós: Bogdán – Rencsevics (Solti, 83.), Hornyák, Kozma, Faragó, Kaufmann, Jovánovics (Almási, 75.), Kelemen (Vekkeli, 83.), Könyvásó, Loch, Látschám. Vezetőedző Bíró Ferenc

Gólszerzők: Weisz (53.), Kászonyi (59.), Kiss A. (81. – büntetőből), ill. Loch (33.)