Gabala Krisztián távozik, új vezetőedzővel folytatjuk

Fotó: Kurdi József

Bár a célt teljesítette csapatunkkal, hiszen bentmaradtunk az NB II-ben, a következő szezonban nem Gabala Krisztián irányítja majd a Szentlőrincet – új vezetőedző érkezik csapatunkhoz a Merkantil Bank Liga 2022/2023-as szezonjára.

 

A szezonból már csak három forduló volt vissza, amikor edzőt váltottunk NB II-es csapatunknál. Marián Slukától elbúcsúztunk, érkezett Gabala Krisztián, akivel szemben az volt az elvárás, hogy tartson bent bennünket. A célt teljesítette, a Siófok elleni győzelemmel megváltottuk a jegyünket a következő szezonra a másodosztályba, a szakember azonban mégsem marad nálunk.

– Három mérkőzésre szerződtem, tudtam, hogy mit szeretnék elérni – fogalmazott Gabala Krisztián. – Minden támogatást megkaptam a játékosok, vezetők és a csapatért dolgozók részéről, így nagyon boldog vagyok, hogy együttes erővel elértük a kitűzött célt! Utunk most elválik, nagyon sok sikert kívánok a szentlőrinci futballnak!

– Gabala Krisztiánnak köszönjük, hogy a három bajnokin nyújtott segítségével sikerült elérnünk a célunkat és bentmaradtunk az NB II-ben! – mondta sportszakmai igazgatónk, Fekete Tivadar. – Mostantól új vezetőedzőt keresünk, s ahogy eddig, úgy most is megvan a határozott elképzelésünk azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú, habitusú szakvezetőt szeretnénk csapatunknál látni. A következő napok tárgyalásai során dől el, hogy ki irányítja majd a következő szezonban a szentlőrinci futballcsapatot.

Gabala Krisztiánnak további sok sikert kívánunk edzői pályafutásához!