Gombos Zsolt az új vezetőedző

Tegnap délután megkezdte a felkészülést a következő szezonra NB III.-as labdarúgócsapatunk. A keret egyenlőre nem sokat változott, azonban már nem Turi Zsolt vezényelte ki a pályára a bajnoki ezüstérmes együttesünket.

 

Az irányítást Gombos Zsolt vette át, aki legutóbb az NB II.-es bajnok Zalaegerszegnél dolgozott.

- Nagy reményekkel vágok bele a munkába! Ez egy szép kihívás, és nagyon jó érzés újra vezetőedzőként dolgozni - mondta Gombos Zsolt - Egy agresszív és látványos támadófutballt szeretnék játszani, amely jellemző volt a korábbi csapataimra, figyelembe véve természetesen a klub érdekeit is.

Új vezetőedzőnk hozzátette, hogy sok múlik azon is, hogyan sikerül erősíteniük a nyáron, de ha kialakul egy erős gárda, akkor egy színvonalas szakmai munkával bármit elérhetnek.

Gombos Zsolt legutóbb Nagykanizsán dolgozott vezetőedzőként, majd tavaly nyáron igazolt Zalaegerszegre, ahol másodedzőként NB II.-es bajnoki címet ünnepelhetett. A Szentlőrinc új trénerének munkáját Pichler Gábor asszisztens-edző fogja segíteni.

- Az új vezetőedzőnk napról-napra keresi az újat, és csapatban gondolkozik. Emellett teljesen átérzi azt, amit mi Szentlőrincként képviselünk a futballtérképen - mondta szakosztályvezetőnk, Kovácsevics Csaba. - Egy olyan csapat folyamatos fejlesztése zajlik egyesületünknél, amely lehetőséget biztosít olyan fiataloknak, akiknek a pályája kicsit megbicsaklott, de a helyi tehetségeknek is egyre több lehetőséget szeretnénk biztosítani. A következő szezonban is eredményesen szeretnénk szerepelni, elsődleges célunk azonban továbbra is a játékosaink fejlődésésnek az elősegítése lesz. Az már biztos, hogy Fenyvesi Olivér Kozármislenyben folytatja, illetve a SZEOL-tól érkezik Forró Attila, de folyamatosan dolgozik a stáb a további erősítéseken...