Gyönyörű góllal győzelem a Taksony ellen

Harsányi István átlövés góljával 1-0-ás győzelmet arattunk a Taksony ellen.

 

 

Csapatunkra kemény mérkőzés várt Dunaharasztiban, hiszen a 7. helyezett Taksony fogadta vendégül. A találkozónak voltak olyan szakaszai amikor a hazaiak domináltak, de ez többségében ránk volt igaz. A helyzetek kialakításában megint jeleskedett együttesünk, hiszen legalább hat-hét olyan gólszerzési lehetőséget dolgoztak ki játékosaink, amivel nagyobb arányú győzelmet arathattak volna, de a befejezésekbe kisebb hibák csúsztak, így megint saját maguknak tették nehézzé a mérkőzést labdarúgóink, viszont azt végig érezni lehetett rajtuk, hogy csak a győzelemmel lennének megelégedve. A 64. percben aztán Harsányi István megtörte a jeget és egy átlövésből szerzett góllal megszerezte a vezetést, illetve a három pontot is együttesünknek. Ezzel a győzelemmel csapatunk feljött a második helyre a tabellán, hiszen a PMFC és az Iváncsa is döntetlent játszott idegenben, a Monor pedig vereséget szenvedett hazai pályán. A héten a Dabas-Gyónt fogadjuk vasárnap 14 óra 30 perckor.

 

A találkozó után Gombos Zsolt gratulált a csapatnak és kiemelte, hogy a játékosok rendkívül motiváltak minden mérkőzésen.

 

- Fontos 3 pontot szereztünk a Taksony otthonában. Sajnos a góllövéssel még mindig hadilábon állunk. Voltak a mérkőzésen olyan periódusok amikor a játékunkat játszottuk és domináltunk, volt, amikor nem és az ellenfél dominált. Most is azt mondom, hogy a mérkőzések fejben dőlnek el. Ha fizikálisan és taktikailag felkészült a csapat, minden azon múlik, hogy mi játszódik le a fejekben. Folyamatosan döntéseket kell hozni a mérkőzés folyamán támadásban, védekezésben és az átmenetekben is. Ez lehet jó és rossz. Ha jó a döntés, akkor kell még a technika, a jó kivitelezés is labdával és labda nélkül.  A motivációval nincs gond. Minden játékosom győzni akar minden mérkőzésen. Azon kell változtatnunk, hogy a negatív periódusokat hétről-hétre csökkentsük. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez és a tabellán elfoglalt jelenlegi pozícióhoz. Remélem a következő hazai mérkőzésünkre sok néző kilátogat. Sok sikert kívánok a Taksony csapatának!

 

NB III. Közép csoport 8. forduló:

Taksony SE GP Solar – Szentlőrinc SE 0-1 (0-0)

 

Szentlőrinc SE:Hajagos – Czuczi, Havas, Keresztes, Popadic – Hleba, Horváth (Aszalós, 60.) – Harsányi, Juhász, Vajda (Németh, 63.) – Pergel (Kondor, 46.)

Gólok:0-1 Harsányi (64.)