Ha az első félidőben belőjük a helyzeteinket, másképp alakul

Sajnos újabb pofonba szaladt bele NB II-es felnőtt csapatunk, amely Kaposváron 4-1-es vereséget szenvedett a Kecskeméttől. A második félidő alapján valóban sima meccs volt, de alakulhatott volna ez teljesen másképp is.

  

Nagyon nehéz talajú pályán fogadtuk az élbolyhoz tartozó Kecskemétet, s bizony nem volt jó előjel, hogy betegség miatt több játékosunkra sem számíthattunk. Ennek ellenére álomszerűen kezdtünk, hiszen még két perc sem telt el, és Kiss-Szemán révén máris megszereztük a vezetést! Sőt, nem sokkal később kettőre növelhettük volna az előnyünket, ám Bányai nem tudott a kapuba találni. A vendégek csak keresgélték önmagukat, nem voltak kapura veszélyesek, épp ezért hidegzuhanyként éltük meg, hogy a 30. percben a semmiből egyenlítettek: Szuhodovszki talált be. De nem törtünk össze, és szinte postafordultával válaszolhattunk volna Bányai és Harsányi révén, de Kersák remekül védett, majd büntetőhöz jutottunk – Harsányi azonban tizenegyesből sem tudott túljárni a kecskeméti kapus eszén, aki lábbal hárított.

A második félidőre úgy mentünk ki, hogy odatesszük magunkat, és ha törik, ha szakad, kibrusztoljuk a győzelmet. Sajnos abszolút nem így történt. A vendégek ugyanis bő tíz perc elteltével vezetést szereztek, majd nem sokkal később lőttek még egy gólt, s 1-3-nál teljesen szétestünk. A folytatásban már nem volt esélyünk a pontszerzésre, sőt, ahelyett, hogy közelebb kerültünk volna a Kecskeméthez, kaptunk még egy gólt.

Nagy kár ezért a vereségért, mert az első félidő alapján sokkal több volt ebben a bajnokiban, abban a negyvenöt percben nekünk állt a meccs!

 

 

Szentlőrinc – Kecskeméti TE HUFBAU 1-4 (1-1)

Labdarúgó NB II., 19. forduló. Kaposvár, 100 néző. Vezette: Móri Tamás (Bede Tamás, Bertalan Dávid). Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi (Farkas, 65.), Újvárosi (Tóth M., 78.), Keresztes, Nagy Zs. – Havas, Török – Harsányi (Szinanovics, 65.), Törőcsik (Biben, 78.), Kiss-Szemán – Bányai (Vintonji, 65.). Vezetőedző: Marián Sluka. Kecskeméti TE HUFBAU: Kersák – Szabó A., Vágó, Belényesi (Hatvani, 87.), Grünvald – Buna (Katona, 43.), Szuhodovszki (Szalai, 76.), Marsa, Nagy K. – Tóth D. (Madarász, 87.), Lukács. Vezetőedző: Szabó István.

Gólszerzők: Kiss-Szemán (2.), ill. Szuhodovszki (30., 56.), Lukács (60.), Grünvald (81.).

2. perc: Harsányi bal oldali szöglete után Kiss-Szemán fejelt 5 méterről a kapu bal oldalába (1-0).

16. perc: Lukács 17 méterről a bal kapufát találta telibe.

30. perc: Tóth Dániel fejesét még védte Prokop, a kipattanót azonban Szuhodovszki a hálóba vágta (1-1).

33. perc: Bravúrosan véd Kersák: előbb Bányai, majd Harsányi lövését hárította.

41. perc: Buna lökte el Harsányit a 16-oson belül, amiért büntetőt ítélt a játékvezető. A tizenegyest Harsányi végezte el, a kapu közepe felé lőtt labdáját Kersák lábbal védte.

57. perc: Szuhodovszki 22 méterről, szabadrúgásból talált a kapuba (1-2).

60. perc: Lukács tört be a 16-oson belülre, majd 8 méterről Prokop lábai között a kapuba gurított (1-3).

81. perc: Grünwald balról szépen kilőtte a hosszú sarkot (1-4).

 

További eredmények: Tiszakécske–PMFC 3-2, III. Ker. TVE–Békéscsaba 4-3, Budaörs–Siófok 3-0, Dorog–ETO FC Győr 0-1, Ajka–Csákvár 1-1, Soroksár–Vasas 1-2, Szombathelyi Haladás–Szolnok 2-1, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Nyíregyháza 3-2, Budafok–DVTK 0-1.

(Fotó: Kurdi József)