Ha Soroksáron sikerült, Ajkán is meg tudjuk csinálni!

A legutóbbi fordulóban megszereztük a negyedik győzelmünket, a Soroksáron aratott 1-0-s siker után érthetően nagyon jó volt a hangulat felnőtt csapatunknál. Most vasárnap ismét olyan bajnoki következik, amelyen ha tudásunk legjavát nyújtjuk, megszerezhetjük a három pontot.

 

Sorozatban játssza csapatunk az idegenbeli mérkőzéseket az NB II-ben, most vasárnap zsinórban a negyediken lépünk pályára. Szerencsére nem hat ki a teljesítményünkre, hogy rendre mi vagyunk a vendégek – úgy tűnik, hozzászoktunk, hogy a saját otthonunk elkészültére várni kell. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az idegenbeli szereplést tekintve a Szentlőrinc a legeredményesebb csapat a mezőnyben: nyolc mérkőzést játszva (az igazsághoz hozzátartozik, hogy mi vívtuk a legtöbbet) 13 pontot szereztünk!

Íme az élboly: 1. Szentlőrinc 13 pont/8 mérkőzés, 2. Szombathelyi Haladás 12/7, 3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 10/7 és Dorog 10/7.

Mindez tehát azt jelenti, hogy nincs félnivalónk Ajkán sem, ugyanakkor tegyük hozzá rögtön, leendő házigazdánk otthonában is csak akkor van esélyünk, ha a maximumot nyújtjuk! Az Ajka kerete alaposan kicserélődött a nyári szünetben, elment többek között a legjobb gólvágó, Nagy Krisztián (az NB I-es Kisvárda szerződtette), ezt pedig megérezte Kis Károly együttese. Döcögősen indult a szezonjuk, az első öt fordulóban nyeretlenek maradtak, azóta viszont érezhetően összerázódtak, immár négy győzelemnél tartanak, amiből hármat hazai pályán értek el.

– A csapatunkat természetesen feldobta az idegenbeli győzelem, látszott a srácokon, hogy sokkal jobban örültek, mintha megint ikszeltünk volna – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Amikor utaztunk Soroksárra, éreztem, hogy nagyon nyerni akarnak, és előtte az egész héten alázatosan, koncentráltan dolgoztak. Ugyanezt tették ezen a héten is, úgyhogy bízom benne, hogy a meccsen is szervezetten, nagy odafigyeléssel futballozunk majd! Az Ajka hazai pályán mindig erős, több NB I-et megjárt játékos is van a keretben, masszív csapat, amely agresszív támadófutballt játszik. Nagyon nehéz ellenfél vár ránk! Mindenkitől száz százalékra lesz szükség annak érdekében, hogy Ajkáról is elhozzuk a három pontot!

A 14. forduló programja: Ajka–Szentlőrinc (október 31., vasárnap, 17.00), Kecskemét–III. Ker. TVE, Siófok–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Soroksár–Budaörs, ETO FC Győr–Budafok, PMFC–Nyíregyháza, Szolnok–Békéscsaba, Vasas–Dorog, Csákvár–Tiszakécske, DVTK–Szombathelyi Haladás.

 

Hajrá Lőrinc!