Ha vasárnap legyőzzük a Siófokot, stresszmentes lehet számunkra az utolsó forduló

Fotó: Kurdi József

Nagyon fontos mérkőzés vár felnőtt csapatunkra vasárnap délután (17.00), a Siófok elleni hazai bajnokin – nem túlzás – akár az is eldőlhet, hogy bentmaradunk-e a második vonalban. Mindenkinek oda kell tennie magát, ki kell másznunk a gödörből!

 

Tíz fordulóval ezelőtt nem hittük volna, hogy most, az utolsó előtti körben forró lesz a talaj a lábunk alatt! Pedig sajnos az lett: a sorozatos kudarcok miatt (hét meccs óta nem nyertünk, ezalatt csak egy pontot szereztünk) már csak két ponttal vagyunk a vonal fölött. És még van vissza két meccs…

Pozitívan szemlélve a helyzetet: a saját kezünkben van a sorsunk! Ki kell kaparnunk magunknak a gesztenyét, holnap le kell győznünk hazai pályán a jelenleg az 5. helyen álló Siófokot, és máris sínen vagyunk. Nem kérdés, hogy képesek vagyunk rá, elvégre a szezon korábbi részében már bizonyítottuk, hogy nálunk magasabban jegyzett, a tabellán előttünk álló csapatokat is két vállra tudunk fektetni – mint például a Szegedet, amelyet oda-vissza vertünk, vagy az ETO-t. Persze ahhoz, hogy ez a Siófok ellen is sikerüljön, nem az utóbbi hetekben látott Szentlőrincre lesz szükség, hanem a korábbi harcos, bátor, olykor kifejezetten szépen és eredményesen futballozó csapatunkra!

– Tisztában vagyunk a helyzetünkkel, tudjuk azt, hogy ezen a hétvégén pontot tehetünk a szezon végére – fogalmazott vezetőedzőnk, Gabala Krisztián. – Ennek tudatában készültünk, mindent elkövetünk a Siófok elleni meccsen annak érdekében, hogy az utolsó fordulónk már stresszmentes legyen!

A tabella második felében két fordulóval a bajnokság vége előtt így néz ki a helyzet: 12. Tiszakécske 41, 13. Csákvár 40, 14. Budafok 39, 15. Szentlőrinc 39, 16. Békéscsaba 39, 17. Dorog 38, 18. Budaörs 37, 19. Szolnok 35, 20. III. Ker. TVE 34.

A 37. forduló programja: Szentlőrinc–Siófok, Budafok–Békéscsaba, III. Ker. TVE–Nyíregyháza, Dorog–PMFC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–ETO FC, Tiszakécske–Szolnok, Budaörs–Vasas, Soroksár–Csákvár, Szombathelyi Haladás–Kecskemét, Ajka–DVTK.